Holttestekkel teli kis hajóra bukkantak Saint Kitts és Nevis partjainál
Holttestekkel teli kis hajóra bukkantak helyi idő szerint csütörtökön a karibi térségben lévő Saint Kitts és Nevis partjainál. A hatóságok szerint az áldozatok vélhetően nyugat-afrikai migránsok.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint eddig 19 holttestet találtak, és néhányuknál Maliból származó személyazonosító dokumentumok voltak.
Rendőrségi jelentések szerint az utasok egészen biztosan mind halottak voltak, mire a hajó elérte a karibi szigetállam felségvizeit. Cromwell Henry rendőrfőnök-helyettes azt közölte, a testek már meglehetősen rossz állapotban voltak, mire a parti őrség megtalálta őket, így egyelőre folyik annak vizsgálata is, hogy volt-e köztük gyerek.
Korábban már több alkalommal is érkeztek ilyen "kísértethajók" az amerikai partokhoz, többnyire afrikai menekültek holttesteivel.