2021. november 1., 13:13

Hollandiában meredeken emelkedett a beadott menedékkérelmek száma

Az idei harmadik negyedévben meredeken emelkedett, a 2015-ös menekültválság óta a legjelentősebb mértékben nőtt a Hollandiában beadott menedékkérelmek száma - írta hétfőn a helyi sajtó a nemzeti statisztikai (CBS) és a bevándorlási hivatal (IND) friss adataira hivatkozva.

bosznia-migracio.jpeg
Képünk illusztráció. Egy boszniai menekülttáborban készült.
Fotó: MTI

A két hivatal szerint augusztus óta több mint 8800-an - 2,5-ször többen, mint a második negyedévben -, főleg szíriai, afgán és török állampolgárok kérvényezték a menedékjogot. Emellett hét százalékkal emelkedett, 2700-ra nőtt a családegyesítésre irányuló beadványok száma is.

A Dutchnews holland hírportál azt írja, hogy a menekültek számának növekedése komoly problémákat okoz az ország menekültközpontjaiban, ahol a fekvőhelyek hiánya miatt az emberek sátrakban és székeken alszanak, több helyütt sürgősségi megoldásként nagy tömegek befogadására alkalmas rendezvényközpontokat nyitottak meg ideiglenes szálláshelyként.

A szálláshiányt egyrészt a menekültek számának növekedése, másrészt az országos lakhatási válság okozza. Az elmúlt időszakban a lakbérek robbanásszerűen megemelkedtek az országban, egyre kevesebb a megfizethető bérlakás. Ez azt is jelenti, hogy azok a menedékkérők, akiknek a bevándorlási hivatal már jóváhagyta menekültstátuszát, nem tudnak hová költözni. 

Az állami menekültközpontokban élők egyharmada olyan személy, aki már tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és arra vár, hogy szociális lakásba költözhessen. Ezenkívül több ezer ember még mindig arra vár, hogy ügyét az IND elbírálja.

A Hollandiában letelepedni kívánó menedékkérőknek először menedékjogi kérelmet kell benyújtaniuk. Az IND ezután több interjút is lefolytat a kérelmezővel, mielőtt helyt ad a beadványnak, vagy elutasítja. Az elutasítást követően a menedékkérő fellebbezést nyújthat be, ha új információk más megvilágításba helyezik az ügyét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.