Hivatalosan hat embert keresnek eltűntként a baltimore-i hídomlás után
Hat embert tartanak nyilván eltűntként a kedd hajnali hídomlás érintettjei közül az amerikai hatóságok a Washingtonhoz közeli Baltimore-ban - hangzott el a helyi idő szerint délelőtt, a Francis Scott Key Bridge romjainak közelében tartott sajtótájékoztatón.
Paul Wiedefeld, Maryland állam közlekedési ügyekért felelős vezetője elmondta, hogy a katasztrófa időpontjában 8 karbantartó munkás dolgozott a hídon útfelületet javítva, két embert sikerült kimenteni a vízből, egyikük súlyos állapotban van. A kutatás az áldozatok után folytatódik. Az illetékesek további eltűnteket nem említettek.
Wes Moore, Maryland kormányzója azt hangoztatta, hogy a hatóságok életeket mentettek meg azzal, hogy a baleset időpontjában szinte azonnal leállították a híd forgalmát.
Azt egyelőre nem tudni, hogy volt-e olyan jármű a hídon, amely utasokkal zuhant a vízbe. A tűzoltó egységek korábbi közlése szerint a víz alatti radarok a folyó medrében autókat mutatnak.
Wes Moore kormányzó hangsúlyozta, hogy a vizsgálat több hatóság bevonásával zajlik, beszámolt arról, hogy a balesetet okozó konténerszállító, a Dali személyzete a becsapódást megelőzően üzemzavart jelzett a kikötői hatóságoknak.
A kormányzó a nagyváros számára sokknak nevezte a történteket, és ígéretet tett arra, hogy a hidat biztonságosabban és ellenállóbban építik újjá, valamint hozzátette: Pete Buttigieg közlekedési minisztertől ígéretet kapott arra, hogy a munkához szövetségi pénzforrások állnak majd rendelkezésre. Megjegyezte, hogy hosszú folyamatról lesz szó, amelynek időtartama egyelőre nem látszik.
A szerencsétlenségről Joe Biden elnököt is tájékoztatták.
A Szövetségi Nyomozó Iroda illetékese megerősítette, hogy semmi nem utal szándékosságra, illetve terrorizmusra.
A Francis Scott Key Bridge éjszaka fél 2-kor pillanatok alatt omlott össze, miután egy konténerszállító hajó acél tartópillérének ütközött.
A szerencsétlenségről készült videófelvétel szerint a hajó az acél tartóoszlopnak sodródott, ami után a kétszer kétsávos, acélszerkezetű híd nagy része a Patapsco folyóba zuhant. Az ütközést megelőzően a hajón többször kialudtak a jelzőfények, és füst szállt fel a fedélzetről.
A baleset miatt Baltimore tengeri kikötőjének forgalmát bizonytalan időre felfüggesztették. A létesítmény az Egyesült Államok keleti partvidékének meghatározó kikötője.
A katasztrófát okozó tengerjáró, a Dali szingapúri zászló alatt hajózott, és a Srí Lanka-i Colombo kikötője felé indult. A hajó a dán Maersk társasághoz tartozik, ám egy másik vállalkozás üzemeltette. A 300 méter hosszú és 50 méter széles Dali a legnagyobb méretű konténerszállítók közé számít. A híd romjai alá szorult fedélzeten - a megjelent fényképek alapján - több mint ezer nagy méretű konténer van.
A megsemmisült Francis Scott Key Bridge Baltimore város és környékének fontos közlekedési útvonala volt, egy csaknem 3 kilométer teljes hosszúságú acélszerkezetű híd a Patapsco folyó torkolata fölött. A hidat a világ legnagyobb többtámaszú és rácsszerkezetű építményei között tartották számon, legszélesebb nyílása 366 métert ívelt át. Középső részén 56 méterrel magasodott a víz fölé.
A Francis Scott Key Bridge építését 1972-ben kezdték, és 1977. március 23-án adták át, megsemmisülése alig néhány nappal az átadás 47. évfordulója után következett be.