Háború a Szentföldön: illúziók és a keserű valóság
A régi görögök úgy tartották, nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. 2023. október 6-a, a zsidó sátoros ünnep, a szukkót utolsó napja ismételten rácáfolt erre az állításra.
Megismétlődött a napra pontosan ötven évvel korábbi eseménysor. 1973-ban október 6-a az engesztelés napjára, jóm kippurra esett. Aznap indítottak a szomszédos arab államok meglepetésszerű támadást Izrael ellen. Az idei október 6-át a zsidók körében az őszi ünnepeket lezáró örömünnep követte volna. Azon a szombaton azonban gyászba borult Izrael.
A Hamász terrortámadása ugyanolyan váratlanul érte a zsidó államot, mint fél évszázaddal korábban az egyiptomiak és a szíriaiak támadása.
1973-ban Izrael közel került a teljes megsemmisüléshez, ma már kevesen gondolnak bele, mennyire közel. Ha a kezdeti sikerek után az arab támadók nem haboznak, a zsidó államot könnyen összeroppanthatták volna. A lélegzetvételnyi szünethez jutott Izrael végül a maga javára fordította a háborút. A jóm kippuri háború első napjaival kísérteties az idei terrortámadások párhuzama. Látványosan megbukott az izraeli katonai doktrína, csődöt mondtak a titkosszolgálatok.
Ezen a ponton tegyünk egy kitérőt az izraeli belpolitikába. Benjámín Netánjáhu miniszterelnök egy politikailag megosztott ország kormányrúdjánál állt a Hamász támadásakor. Bár az izraeli társadalom a veszély óráiban összezárt, ha a támadások megelőzésének kudarca miatti politikai felelősség kérdése idővel mégis napirendre kerül, Netánjáhunak lesz egy ütőkártyája.
2005-ben azon kevesek egyike volt, aki előre figyelmeztetett, milyen ára lesz a gázai kivonulásnak, és tiltakozásul távozott az 1973-as háború hőse, Aríél Sárón tábornok által vezetett kormányból. Ami viszont tény, Izrael figyelme elfordult Gázáról, s ebben a Netanjahu-kormányok is osztoztak.
És itt jön a csavar a képbe. Az elmúlt években Izrael fokozatos engedményeket tett a Gázai övezetben élőknek. A kilátástalan szociális helyzetben lévő helybélieknek az izraeli munkavállalás biztosítása a leginkább kézzelfogható kitörési lehetőségnek számított. Vagyis Izrael szociális előnyök biztosításával igyekezett fenntartani, vagy inkább megvásárolni a törékeny békét. Mindez idővel hamis biztonságérzetet teremtett.
A zsidó állam figyelmét ráadásul megosztotta, hogy a 2006-os háború tapasztalatai miatt a Hamásznál jóval ütőképesebbnek tartották (teljes joggal) a Libanonban erős pozíciókkal rendelkező Hezbollahot. Jegyezzük meg, a síita szervezet belépése a mostani konfliktusba komoly eszkalációt jelentene.
Miután a meglepetésszerű támadást követően az IDF, az izraeli hadsereg néhány napon belül felszámolta a zsidó államba behatolt terroristákat, a kérdés, hogyan tovább? Izrael háborút hirdetett a Hamász ellen, amelynek deklarált célja a szervezet teljes felszámolása. Mindez csakis úgy lehetséges, ha lehetséges egyáltalán, ha az IDF bevonul Gázába, és szisztematikusan felszámolja a Hamász bázisait.
Vagyis a valódi kérdés az izraeli katonai-politikai vezetés számára most az, milyen kiút kínálkozik a mostani konfliktusból? A dilemmák megértéséhez leginkább a gázai bevonulás várható következményeivel kell számot vetni. Nem kérdés, az IDF számára a képességekben mutatkozó fölényt látva a térség megszállása viszonylag könnyen teljesíthető feladat. Annál nehezebbnek ígérkezik viszont a terület pacifikálása.
Ez a hosszú távú kihívás, ami szinte megoldhatatlannak látszik, hiszen a katonai erő alkalmazása még a célok teljesítése esetén sem garantál semmiféle tartós rendezést. Ez már elégséges magyarázat lenne arra, miért késlekedik az izraeli offenzíva, hiszen bár a Netanjahu-kabinet eltökélt a Hamász felszámolásában, azonban a pürrhoszi győzelem veszélyével és annak beláthatatlan következményeivel a jeruzsálemi vezetés nagyon is tisztában van.
Az arab világ által létében fenyegetett Izrael a nemzetközi közösség rokonszenvéért is harcol, amelyet egyre nehezebb lesz megőrizni, ha a Gázai övezet elleni támadás, könnyen megjósolhatóan, nehezen visszafordítható humanitárius katasztrófához fog vezetni. Nem mellesleg ennek következtében a konfliktus megágyazhat egy újabb menekültválságnak, és az iszlám terrorizmus felerősödésének világszerte.
Mi a jó megoldás? Erre a kérdésre most a legnehezebb választ adni. Egy biztos, Izraelnek a katonai dominancián túl diplomáciailag is megerősödve kell kijönnie a konfliktusból. Ez 1973-ban egyszer már sikerült. Tegyük hozzá, minden más forgatókönyv felér egy katasztrófával a zsidó állam számára.
Megjelent a Magyar7 2023/42. számában.
