2023. január 7., 12:19

Ha Ryanair-rel utazna, érdemes érdeklődnie, nem törölték-e járatát

A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.

Ryanair illusztráció
Fotó: TASR

A La Libre Belgiqie című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint a magyarországi járatokat is kiszolgáló dél-belgiumi

Charleroi repülőtéren állomásozó 15 Ryanair gép egyike sem száll fel szombaton és vasárnap.

A repülőtér honlapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a sztrájk nem minden Ryanair-járatot érinti, az utasoknak azonban már azt megelőzően érdemes érdeklődniük repülőgépük indulása felől, mielőtt a légikikötőbe érkeznek.

A belga napilap közölte,

a fapados ír légitársaság hostessei és stewardjai azért döntöttek a hétvégi munkabeszüntetés mellett, mert a cégvezetés nem hajlandó biztosítani számukra a Belgiumban törvényes minimálbért.

Ugyanezen okból december 30-án, pénteken és 31-én, szombaton, valamint január 1-jén, vasárnap már tartottak sztrájkot a vállalat charleroi-i alkalmazottai.

Philippe Verdonck, a Charleroi repülőtér vezérigazgatója közölte,

a hétvégi munkabeszüntetés legkevesebb 20 ezer utast érint.

Nagyjából ugyanannyit, mint az év végén tartott sztrájksorozat három napja alatt, amikor összesen közel 130 Ryanair-járatot töröltek a légikikötőben.

A napilap közölte: a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren nem tervez járattörlést a Ryanair, mivel az onnan induló és érkező repülőgépeit a fapados légitársaság más bázisairól üzemelteti. A légicég bejelentette, hogy minden érintett utast előre értesítenek járata esetleges törléséről.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.