Görögország légihíd segítségével igyekszik a háziállatokat és gazdáikat kimenekíteni a közel-keleti térségből
Több tucat macska és kutya érkezett az athéni nemzetközi repülőtérre azon a légihídon át, amelyet a görög kormány létesített annak érdekében, hogy kimenekítse a háziállatokat és gazdáikat a Közel-Kelet harcok sújtotta térségeiből.
Az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiból érkező, a kormány által szervezett járaton 101 görög állampolgár és 45 háziállat érkezett haza szerdán Athénba.
Níkosz Kríszakisz, a belügyminisztérium állatvédelemért felelős hivatalvezetője elmondta, a tárca - a külügyminisztériummal közösen - napokon át dolgozott a mentésen.
- jelentette ki. A hazatérő gazdik újságíróknak elmondták, semmiképpen nem hagyták volna el a térséget kedvenceik nélkül.
- jelentette ki a sajtónak nyilatkozó Danaé Kokulomati, aki azonban hozzátette azt is, hogy egyetlen járatot sem talált, amely felengedte volna akár a csomagtérbe Muay Thai nevű macskáját.
Az évek óta Dubajban élő Alekszandra Papaiannisz szintén arról számolt be, hogy nehézségekbe ütközött, amikor Szirtaki nevű kutyájával együtt akarta elhagyni az emírségeket
- tette hozzá. Az iráni háború február 28-i kitörése óta a harcokban érintett országok többször is repülőtereik lezárására kényszerültek, a légtérzárak miatt pedig több száz ezren rekedtek idegen országokban.