2020. november 17., 18:12

Görögország harci repülőgépeket vásárol Törökországgal kialakult vitája miatt

Görögország mintegy 24 F-35-ös harci repülőgépet akar vásárolni az Egyesült Államoktól a Törökországgal a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult súlyos feszültségek miatt - közölte kedden az ERT közszolgálati televízió.

A ciprusi légierő egyik F-35-e.
Fotó: TASR/AP

A tájékoztatás szerint egy ennek megfelelő kérvényt az athéni vezetés már elő is terjesztett Washingtonban. A görög televízió szerint a vásárlással Athén előnyhöz szeretne jutni Ankarával szemben az Égei-tengeren.

A földközi-tengeri gáz- és olajlelőhelyek kiaknázása miatt hónapok óta elmérgesedett vita folyik Görögország és Törökország között.

A Ciprus körüli tengerfenéken felfedezett hatalmas földgázmezők a közelmúltban még inkább kiélezték a feszültséget. Mindkét fél magának követeli a jogot ahhoz, hogy energiaforrások után kutasson és próbafúrásokat végezzen a térség ugyanazon részén. Ankara 2018 őszétől kezdve indította útnak kutató- és fúróhajóit a vitatott területekre, amit Görögország mellett Ciprus is szuverenitása megsértésének tekintett.

A feszültség miatt a görög kormány szeptember óta átfogó fegyverkezési programot indított el. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök kabinetje korábban közölte, hogy 18 francia gyártmányú Rafale típusú harci repülőgépet, és Németországtól négy új fregattot szerez be. További négy fregattot pedig felújítanak. A kormányzati közlés szerint megnövelik a légvédelmi rakéták, torpedók és más lőszerek készletét is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.