Gázai segélyszervezet: a Hamász akadályozza a segélyek eljutását a gázai civilekhez
A Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) segélyszervezet bejelentette, hogy az iszlamista Hamász terrorszervezet akadályozza a segélyek eljutását a gázai civilekhez.

- hangsúlyozta közleményében a szervezet. Korábban a GHF bejelentette, hogy
megkezdte az élelmiszersegélyek kiosztását a Gázai övezetben, és kedden várhatóan újabb segélyszállítmányok érkeznek.
A Gázai övezet humanitárius segélyezéséért felelős szervezet közleményt adott ki, amelyben elítélte a Hamász megfélemlítési kísérleteit, amelyek a humanitárius szervezeteket célozzák, főként a GHF biztonságos elosztóhelyein a segélyek gázaiakhoz juttatásán dolgozó más humanitárius szervezeteket. A GHF azzal is megvádolta a terrorszervezetet, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy ezeken az erre kijelölt helyeken a humanitárius ellátmányok eljussanak a gázai civilekhez.
- közölték.
- mondták.
Hétfőn a Hamász által ellenőrzött palesztin belügyminisztérium felszólította a gázaiakat, hogy ne működjenek együtt az Izrael kezdeményezte új segélyezési rendszerrel.
A terrorszervezet azt állítja, hogy az új módszer valójában egy hírszerzési művelet, amelynek célja információgyűjtés és a belső megosztottság növelése, s a Hamász szerint Izrael az élelmiszert háborús fegyverként használja.
- idézte a szervezetet a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lap hírportálja. Izrael szerint
korábban a Hamász ellopta az övezetbe érkező segélyek jelentős részét, s azt saját magának tartotta meg, illetve pénzért árulta a gázaiaknak, ezzel gyarapítva bevételeit.
Vasárnap lemondott Jake Wood, a GHF vezetője, mert állítása szerint munkája során szakítania kellett volna "az emberiesség, a pártatlanság és a függetlenség elvével, amit nem képes megtenni".