Franciaországban is legalizálják az eutanáziát
Alkotmányosnak nyilvánította a Francia Alkotmánytanács pénteken az eutanázia szigorú feltételek melletti legalizálásáról júliusban elfogadott törvényt. A bírák azonban szükségesnek ítélték bizonyos rendelkezések gyakorlati alkalmazásának tisztázását, egyebek mellett mentesítették a magánintézményeket és egyesületeket azon kötelezettség alól, hogy engedélyezzék az asszisztált öngyilkosságot a falaik között.
Ez a döntés "egy példaértékű demokratikus vitát zár le", és "alapvető garanciát nyújt állampolgárainknak" - közölte Emmanuel Macron államfő hivatala. Az Alkotmánytanács "megszilárdítja a parlament által elfogadott szöveg egyensúlyát", és "mostantól lehetséges a reform végrehajtásával továbblépni abban a biztos tudatban, hogy az teljes mértékben megalapozott demokratikus, etikai és alkotmányos alapokon nyugszik" - tette hozzá a francia elnökség.
Egyéni szinten a lelkiismereti záradék pedig nemcsak azokra az egészségügyi dolgozókra vonatkozik, akiket felkérnek a "halálba segítésben" a részvételre, hanem a gyógyszerészekre is, akik megtagadhatják a halálos szer elkészítését. Harmadik fenntartásként a bírák figyelmeztetnek arra, hogy a gyámság vagy gondnokság alatt álló betegek esetében, akik halálba segítést kérnek, a jóváhagyás megadásáért vagy megtagadásáért felelős orvosnak figyelembe kell vennie a gyám észrevételeit. A törvény előírja a gyámmal való konzultációt, de nem mondja ki egyértelműen, hogy milyen mértékben kell ezeket az észrevételeket figyelembe venni. E három fenntartáson kívül az Alkotmánytanács minden más kifogást elutasított.
Az Ötödik Köztársaság 1958-as kezdete óta még soha egyetlen társadalmi reform sem váltott ki ilyen jogi offenzívát. A július 15-i parlamenti szavazást követően öt beadvány érkezett az Alkotmánytanácshoz a törvényjavaslattal kapcsolatban. Több mint hatvan jobboldali és centrista képviselő, ugyanannyian a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörüléstől, és ugyanannyi jobboldali szenátor is véleményezést kért. Szokatlan módon egyet Gérard Larcher, a Szenátus jobboldali elnöke is aláírt, valamint még szokatlabb módon Sébastien Lecornu miniszterelnök is kikérte a bírák állásfoglalását. Az Alkotmánytanács a kételyeket egy több mint 50 oldalas határozatban oszlatta el, hogy elkerülje az esetleges kifogásokat. A határozatban ismételten kijelentette, nem az a szerepe, hogy a törvényhozás helyett a szöveg egyes rendelkezéseiről döntsön.
A törvénytervezetben megszabott feltételek nagyon szigorúak: az eutanáziát csakis francia állampolgárságú vagy Franciaországban tartózkodási engedéllyel rendelkező nagykorú betegeknek engedélyezhetik, akik képesek egyértelműen kifejezni akaratukat, és nem enyhíthető vagy elviselhetetlen állandó fizikai fájdalmakkal küzdenek súlyos vagy gyógyíthatatlan betegség következtében, amely életveszélyes vagy végső fázisban tart. A javaslatban eredetileg "fizikai vagy lelki" szenvedés szerepelt, de a kormány kezdeményezésére a képviselők az utóbbit kivették a szövegből, úgy pontosítva, hogy "csak pszichológiai szenvedés semmilyen esetben sem jogosít fel a halálba segítésre". A szöveg azt is előírja, hogy a beteg adja be önmagának a halálba segítő szert, kivéve, ha "fizikailag nem képes ezt megtenni", ebben az esetben orvos vagy ápoló fogja megtenni. Miután a beteg kéri a segítséget, két héten belül egy kijelölt orvoscsoport alkot kollektív véleményt, és ha támogatják a kérést, egy halálos anyagot írnak fel a betegnek, amelyet ő maga adhat be magának, illetve ha fizikailag képtelen rá, egy másik személy segítségét kérheti.
Franciaország a nyolcadik európai ország, amely legalizálja az eutanáziát.