2026. november 7., 16:20

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tüntetnek a megélhetési gondok miatt

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.

Franciaország
Fotó: TASR/AP

A diákszervezetek és a szakszervezetek a rendőrség által bejelentett és engedélyezett útvonalon kezdték meg békésen a felvonulásokat, ugyanott, ahol két nappal ezelőtt. Céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra a hétfőre összehívott szociális konferencia előtt. 

A munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel délelőtt, délután pedig a középiskolai és egyetemi szervezetekkel egyeztet a kormányzat a követelésekről. 

A kormány gazdaságpolitikája ellen 2018-2019-ben hétvégénként tüntető egykori sárgamellényes mozgalom ugyanakkor nem engedélyezett, külön akciókat hirdetett meg szombaton "a hatalmi központok" közelében, Párizsban a Concorde téren, amelyeket nagy erőkkel védenek a rendfenntartók.

Megosztás
Címkék