Franciaország és Lengyelország kölcsönös segítségnyújtási szerződést írt alá
A katonai és technológiai együttműködés erősítéséről és más intézkedésekről írt alá szerződést pénteken a franciaországi Nancyban a lengyel miniszterelnök és a francia elnök. A szerződés tartalmaz egy olyan kitételt is, amelynek értelmében a két NATO-tagállam támadás esetén segítséget nyújt egymásnak.

Emmanuel Macron a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a két ország felelősséget visel Európa békéjéért és biztonságáért, amelyet az Ukrajna elleni orosz támadás "három, vagy inkább már majdnem tíz éve próbál meg aláaknázni".
Macron szerint ez a felelősség Ukrajna két ország általi határozott támogatásán és tűzszünet elérésén, valamint egy biztonsági garanciákon alapuló tartós béke feltételeinek megteremtésén alapul. A Nancy-i Szerződés aláírásra egy nappal azelőtt került sor, hogy Ukrajnában tanácskoznak szombaton a Franciaország és Nagy-Britannia vezette úgynevezett "eltökéltek szövetsége" vezetői, akik növelni kívánják az Ukrajnának nyújtott segítséget.
Az észak-atlanti szövetségben Lengyelország fordítja arányában a legtöbbet a védelmi kiadásokra: a GDP 4,12 százalékát. A nancy-i megállapodás az első, amelyet Olaszország, Spanyolország és Németország után Franciaország egy kelet-európai állammal írt alá.
A találkozón Donald Tusk lengyel miniszterelnök bírálta azokat a vezetőket, akik részt vesznek a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulója tiszteletére Moszkvában tartott katonai díszszemlén. A találkozó színhelyén, a kelet-franciaországi Nancyben élt a XVIII. század végén Stanislaw Leszczynski lengyel király, aki a lengyel trón elvesztése után a Lotaringia hercege címet kapta.