2024. július 1., 10:47

Franciaország: A Nemzeti Tömörülés vezet a nemzetgyűlési választások első fordulójában

A Marine Le Pen által fémjelzett jobboldali Nemzeti Tömörülés vezet a francia nemzetgyűlési választások vasárnap tartott első fordulójában a voksok nagyjából 34 százalékával az IFOP, Ipsos, OpinionWay és Elabe közvélemény-kutató cégek exit poll felmérései szerint.

Franciaország
Fotó: TASR/AP

A radikális baloldal, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség második helyen végezhetett mintegy 29 százalékos támogatottsággal, míg Emmanuel Macron francia elnök centrista tábora a szavazatok 20,5-23 százalékát tudhatja magáénak.

Az Elabe BFM TV televízió számára elvégzett becslése szerint

a Nemzeti Tömörülés és szövetségesei 260-310 parlamenti helyhez juthatnak a július 7-én esedékes második fordulóban, míg az Ipsos 230-280 mandátumot előlegezett meg a France Television megbízásából elvégzett előrejelzésében.  

A francia alsóházban 289 mandátumra van szükség az abszolút többséghez.
Marine Le Pen vasárnap este közölte, hogy Emmanuel Macron táborát "majdnem sikerült eltörölni" a választások első fordulójában.

Felszólítom Önöket, hogy csatlakozzanak a szabadság, biztonság és testvériség koalíciójához

- sürgette a szavazókat Marine Le Pen.

Mint mondta, a politikában semmi sem természetesebb egy hatalomváltásnál és egyben óva intett a pártja elleni hamis félelemkeltéstől. Kijelentette:

annak érdekében, hogy meg lehessen kezdeni Franciaország újjáépítését, a választópolgároknak abszolút többséghez kell segíteniük a törvényhozás alsó házában a pártját a második fordulóban.

Szívből mondunk köszönetet a választóknak és üdvözöljük ezt az eredményt, mint a politikai változás felé tett első lépést és a megtisztelő és minket kötelező bizalom jelét

- mondta Marine Le Pen, akit már az első fordulóban újraválasztottak képviselőnek az észak-franciaországi Hénin-Beaumont településen. Az ellenzéki pártvezér azt kérte a francia néptől, hogy adjon abszolút többséget a Nemzeti Tömörülésnek a kormányzáshoz a jövő vasárnapi második fordulóban.

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke kijelentette, hogy készen áll pártja győzelme esetén a miniszterelnökségre.

(Az államfővel politikai) társbérletben dolgozó miniszterelnök lennék, aki tiszteli az alkotmányt és a köztársasági elnök hivatalát, ugyanakkor rendíthetetlen az általunk végrehajtott politikában

- hangsúlyozta Bardella, aki korábban többször megerősítette, hogy csak akkor vállalja a kormányzást, ha pártja megszerzi az abszolút többséget a második fordulóban.

A voksolás legfőbb tétje, hogy a Nemzeti Tömörülés fennállása óta először a legnagyobb parlamenti párttá válik-e, és meg tudja-e szerezni a kormányzáshoz szükséges többséget.

Ebben az esetben úgynevezett politikai társbérlet alakul ki, azaz Emmanuel Macron és az ellenzéke által adott kormány közösen fogja vezetni az országot.
Emmanuel Macron "széleskörű demokratikus és republikánus összefogásra" szólított fel a nemzetgyűlési választások egy hét múlva esedékes második fordulójában a Nemzeti Tömörülés ellen. Az államfő egyben arról is beszélt, hogy a magas választói részvétel jelzi, az emberek mennyire fontosnak tartják ezt a voksolást és kívánságukat, hogy egyértelművé tegyék a politikai viszonyokat.

Gabriel Attal miniszterelnök "köszönetet mondott mindazoknak, akik bizalmat szavaztak" az elnöki tábornak a parlamenti választások első fordulójában.

Ennek az estének az a tanulsága, hogy a szélsőjobb a hatalom kapujában áll

- fogalmazott, hozzátéve, hogy a cél most az, hogy megakadályozzuk, hogy a Nemzeti Tömörülés a második fordulóban abszolút többséghez jusson, hogy uralja a nemzetgyűlést, és így az országot a szégyenletes programjával kormányozza.

Egyetlen szavazatot sem szabad a Nemzeti Tömörülésnek adni. Franciaország azt érdemli, hogy ne habozzunk. Soha

- tette hozzá, kiemelve, hogy "erkölcsi kötelességünk mindent megtenni, hogy megakadályozzuk a legrosszabbat".     A kormányfő bejelentette, hogy a második fordulóba a harmadik helyen továbbjutott jelöltjeit az elnöki többség visszalépteti, és szavazóit "egy olyan másik jelölt támogatására kéri, aki hozzánk hasonlóan védelmezi a köztársaság értékeit".

Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője a választási eredményt az államfő "súlyos és vitathatatlan vereségeként" értelmezte. Ugyanakkor bejelentette, hogy a baloldalnak a korábbi választásokon képviselt álláspontjával összhangban a baloldali összefogás visszalépteti azokat a jelöltjeit, akik a harmadik helyen jutottak be a második fordulóba, annak érdekében, hogy megakadályozza a Nemzeti Tömörülés győzelmét.

A választópolgárok 65,8-67 százaléka járult vasárnap az urnákhoz, ilyen magas részvételre 1988 óta nem volt példa az első fordulóban.
A választás módja miatt az eredményt meghatározza a részvételi arány: az állampolgárok csak egyéni jelöltekre szavazhatnak, a biztos győzelemhez az első fordulóban 50 százalék plusz egy szavazatot kell elérnie egy jelöltnek.

Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerül, akkor a jövő vasárnapi második fordulóban minden, a regisztrált szavazók körében 12,5 százalékot, a leadott szavazatoknak pedig legalább 25 százalékát elért jelölt indulhat.

A becslések szerint az 577 választókörzetből mintegy háromszázban jutott tovább mind a három nagy politikai tábor jelöltje a második fordulóba, így a baloldal és az elnöki tábor visszaléptetései a következő napokban változtathatnak az erőviszonyokon a második fordulóban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.