2024. október 12., 08:28

Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után

Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legkevesebb 10 halálos áldozatot találtak.

Florida hurrikán
Fotó: TASR/AP

Az esőzések nyomán a folyókon levonuló árhullám miatt egyes helyeken továbbra is a védekezést helyezik előtérbe az Egyesült Államok délkeleti szövetségi államának középső részén. Ron DeSantis kormányzó pénteken továbbra is azt kérte a lakosságtól, hogy legyen körültekintő többi között a leszakadt villanyvezetékek miatt. Ahogy fogalmazott, "abban a szakaszban vagyunk, amikor a halálesetek megelőzhetők. A helyes döntéseket kell meghozni, és tisztában lenni a kockázatokkal".

Az állam területén még pénteken is több mint 2 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, ami 1 millióval kevesebb, mint a hurrikán csütörtök reggeli elvonulását követően.

A helyreállításon mintegy 50 ezer szakember dolgozik. Az utólagos értékelések szerint a Milton hurrikán nem hozott akkora, 3 métert meghaladó tengeri árhullámot, mint amitől a szakemberek tartottak a Tampa-öböl körzetében, ugyanakkor a károkozás mértékét növelte, hogy a hurrikánt helyi forgószelek, tornádók sorozata kísérte.

Joe Biden elnök pénteken tartott tájékoztatóján közölte, hogy a teljes kár mértéke 50 milliárd dollár lehet, a helyreállításhoz pedig segítséget ígért.

A Fehér Ház pénteken bejelentette, hogy Joe Biden vasárnap felkeresi a katasztrófa sújtotta államot. Ahogy az elnök mondta, ha lehetősége van rá, találkozik a republikánus kormányzóval is, akit együttműködőnek nevezett, és hozzátette, hogy a viharra való felkészülés során is jól tudtak együtt dolgozni.

A Milton hurrikán szerdán késő este érte el Florida középső részének partvidékét nyugat felől, keleti irányban áthaladva a szárazföld felett csütörtökön reggel hagyta el az Egyesült Államok területét.

A 3-as erősségű hurrikánként, óránként 150 kilométer sebességet meghaladó széllökésekkel érkező viharzóna gyengült, de Florida keleti partvidékén is hurrikánként okozott jelentős károkat, Daytona Beach körzetében.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.