2021. december 12., 17:14

Ferenc pápa Ukrajnáért imádkozik

Komoly nemzetközi párbeszédet" sürgetett vasárnap Ferenc pápa a nyugati országok és Oroszország között az Ukrajna miatt megnövekedett feszültségek csökkentése érdekében, s egyúttal minden felet arra szólított fel, hogy kerülje el a fegyveres konfliktust.

Ferenc pápa
Fotó: TASR/AP

A pápa kijelentette: imádkozik a "kedves Ukrajnáért, minden templomáért és vallási közösségéért, és az egész ukrán népért, hogy a feszültséget komoly nemzetközi párbeszéddel és ne fegyverekkel oldják fel".

Nem szabad a fegyverek útjára lépni. Hozzon ez a karácsony békét Ukrajnába!

- hangoztatta a pápa vasárnap délben a Szent Péter téren összegyűlt embereknek. Ukrajna lakosságának mintegy 10 százaléka katolikus.

Ukrajna és

a nyugati országok azzal vádolják Oroszországot, hogy több tízezer katonát vont össze nyugati határánál, és keleti szomszédja megtámadására készül.

Az Egyesült Államok többször is világossá tette, hogy ennek súlyos következményei lennének, és pusztító erejű gazdasági szankciókkal sújtaná Oroszországot.

Moszkva cáfolja, hogy offenzívára készülne Ukrajna ellen, Washingtont és a Nyugatot vádolja destabilizálással, és garanciákat szeretne kapni arra, hogy a NATO nem vesz fel több tagot Kelet-Európában.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.