Évi 150 milliárd euróba kerül az uniós regulációk betartása és még drágább lesz
Évi mintegy 150 milliárd eurójába kerül az európai cégeknek a különböző európai uniós regulációk, szabályozások betartása és a következő években ennek az összegnek a további emelkedésére lehet számítani – számolt be az Európai Bizottság (EB) adataira hivatkozva több hírforrás, köztük a svéd friatider.se hírportál is.
Óriási összegről van szó így jogos a kérdés, hogy milyen uniós szabályozások azok, amelyek ilyen mértékben megcsapolják az európai cégek, és közvetve mindannyiunk pénztárcáját. A szóban forgó uniós szabályozások listája sajnos nagyon hosszú és ami rosszabb, a brüsszeli bürokraták tevékenysége mentén folyamatos bővülést mutat. És persze távolról sem csak olyan – méltán nevetség tárgyát képező – szabályozásokra kell gondolni, mint az annak idején világszerte derültséget kiváltó „uborka-görbületi” norma, vagy a burgonya nagyságát meghatározó ukáz, vagy például az, hogy mivel etethetjük a malacot vagy mit tehetünk a kazánba, amely utóbbinak üzemeltetése ugye lassan már önmagában is bűnnek fog számítani egy újabb brüsszeli agymenés szerint. Persze a már felsorolt normatíváknak is megvannak a maguk anyagi következményei, de van számos másik is, amelyeknek nagyságrendbelileg nagyobb „hozadékai” vannak.
Na persze az amerikai és katari gáznak megvan az ára (és az európai piacon valamiért a legmagasabb), a kérdés inkább az, hogy az európai polgár miért hagyja, hogy a szintén az ő pénzéből dúslakodó, és emellett rezdületlen arccal mások érdekeit kiszolgáló brüsszeli bürokrata ezt megtegye vele, ahelyett, hogy – Rejtő Jenő után szabadon – „sebtiben lerugdosná?”
Hasonló nagyságrendű tételt tesznek ki az uniós Green Deal politikával összefüggő regulációk kihatásai, például a hagyományos motorral felszerelt gépkocsik árába beépített és részben az elektromos járművek dotálására használt „büntetések”, a hagyományos fűtési modelleket leépíteni szándékozó hőszivattyúk többletköltségei, az ilyen-olyan „fenntartható” megoldások óriási támogatásai, a rendkívüli összegeket felemésztő csak éppen nem ár-érték hatékony szél és naperőművek vagy éppen a polgári lakosság körében még csak bevezetni tervezett, de a vállalatok által már fizetett szén-dioxid kibocsátási kvóta engedélyek, amelyek „polgári változatával”, az ETS2 normával hamarosan már mindannyian megismerkedhetünk a gyakorlatban is. A pénznyelő uniós regulációk száma tehát szinte végtelen, de hogy lássuk miből is állnak össze ezek a számok nézzünk egy konkrét példát, a nem is olyan régiben bevezetett, műanyagüvegekhez rögzített kupakok normájának kihatását, amelynek számai láttán bizonyára mindenkinek elmegy a nevethetnékje. Mert bizony, ahogy az élet más területein, úgy itt is fizetni kell a hülyeségért.
Az újfajta kupakok gyártásához kötődő állandó többlet kiadások hátterében részint a kupakok nagyobb alapanyagigénye áll (az újfajta kupakok tömege mintegy 5-10 százalékkal több, mint a hagyományos kupakoké), részben pedig az, hogy azok elkészítés igényesebb műszaki megoldásokat követel. A kupakok ezen paraméterei mintegy 0,2-0,4 cent többlet gyártási költséget jelentenek kupakonként, ami első olvasatra ugyan nem tűnik soknak, ám az évente legyártott kupakok számával beszorozva már komoly összeget tesz ki. Európában jelenleg évente mintegy 150-180 milliárd darab műanyagüveg, flakon készül. Ilyen mennyiségű gyártás mellett az új kupakokra történt átállás évi 450-500 millió euró többletköltséget jelent. Szinte hihetetlen, de ahogy a mondás tartja: a sok kicsi, sokra megy.
Azt pedig már szinte talán mondani sem kell, hogy bár a gyártók számára úgymond megtérülő „befektetésről” van szó, annak költségei – mint minden hasonló esetben – természetesen megjelennek a végtermék árában, amit persze a fogyasztó fizet meg.
