Európai vezetők: Csak Ukrajna dönthet a saját területéről
A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat - jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.

A nyilatkozatban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit kormányfő, Alexander Stubb finn államfő, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke közölte:
kora reggel Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta őket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról.
A vezetők üdvözölték Trump elnök erőfeszítéseit az ukrajnai gyilkolás megállítására, a háború befejezésére, valamint - mint írták - az igazságos és tartós béke elérésére.
- fogalmaztak az amerikai elnök tájékoztatására hivatkozva.
Kijelentették:
készen állnak arra is, hogy Trumppal és Zelenszkijjel együttműködve háromoldalú csúcstalálkozót szervezzenek európai támogatással.
- fogalmaztak, majd hozzátették: nem szabad korlátozni Ukrajna fegyveres erőit vagy együttműködését más országokkal. Oroszországnak nem lehet vétójoga Ukrajna EU-hoz és NATO-hoz vezető útjával kapcsolatban- húzták alá. Közölték:
továbbra is támogatják Ukrajnát, majd megerősítették: eltökéltek abban, hogy többet tegyenek Ukrajna erejének megőrzése, a harcok befejezése és az igazságos és tartós béke elérése érdekében.
- fogalmaztak a nyilatkozat aláírói, majd leszögezték:
Ukrajna számíthat szolidaritásukra, miközben olyan béke elérésére törekednek, amely megvédi úgy Ukrajna, mint Európa biztonsági érdekeit.
Brit kormányfő: Trump minden eddiginél közelebb hozta az ukrajnai háború végét
Starmer, akinek állásfoglalását a Downing Street szóvivője ismertette, dicséretre méltónak nevezte a vérontás befejezésének céljával Trump által mutatott vezetői teljesítményt. A brit kormányfő nyilatkozatának előzményeként Trump pénteken Alaszkában személyesen tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai rendezésről. Szombati közleményében Keir Starmer hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jóllehet a csúcstalálkozón sikerült haladást elérni, következő lépésként olyan tárgyalásokat kell tartani, amelyeken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz, a békéhez vezető utat ugyanis nem lehet nélküle kijelölni.
A munkáspárti brit miniszterelnök közölte, hogy szombaton Zelenszkijjel, Trumppal és európai vezetőkkel is tárgyalt, és mindannyian készen állnak a következő szakasz támogatására. Starmer úgy fogalmazott: üdvözli, hogy az Egyesült Államok az európai partnerekkel együtt nyitott az Ukrajnának nyújtandó robusztus biztonsági garanciák biztosítására bármiféle megállapodás részeként. Ez fontos előrelépés, és alapvető jelentőségű az újbóli orosz támadás elrettentése szempontjából. Amíg az orosz elnök nem vet véget az Ukrajna elleni "barbár támadásnak", a szövetségesek további szankciókkal még szorosabbra vonják az orosz hadigépezetre gyakorolt nyomást - áll a brit kormányfő szombati nyilatkozatában. Starmer szerint ezeket a szankciókat az orosz gazdaság máris megszenvedi, és a Nyugat addig folytatja Ukrajna támogatását, amíg erre szükség van.