Európai ügyekért felelős olasz miniszter: Osztjuk a magyar elnökség programját, és készen állunk a közös munkára
A római kormány támogatja és osztja a magyar európai uniós elnökségi program prioritásait, és készen áll a közös munkára Budapesttel - nyilatkozta Raffaele Fitto európai ügyekért felelős tárca nélküli olasz miniszter az MTI-nek a magyar uniós elnökség nyitóprogramján Rómában csütörtök este.

- mondta az MTI-nek az olasz EU-ügyi miniszter.
Emlékeztetett, hogy
a magyar elnökség programpontjait Giorgia Meloni miniszterelnöknek Orbán Viktor személyesen mutatta be június 24-i találkozójukon Rómában, az akkori eseményen a két kormány több minisztere is részt vett.
Magyarország soros elnöksége ünnepélyes nyitóprogramját Kovács Ádám Zoltán nagykövet koncerttel egybekötött borkóstolóval indította a Római Magyar Akadémián, ahova meghívást kaptak az európai és olasz politikai és diplomáciai, valamint kulturális élet képviselői.
A megnyitón felszólalt Kovács Ádám Zoltán nagykövet, Raffaele Fitto, az olasz miniszter és Belánszky-Demkó Zsolt rendkívüli és meghatalmazott nagykövet a FAO-nál.
Beszédében Kovács Ádám Zoltán felsorolta a magyar elnökség programpontjait. Hangoztatta, hogy az EU soros vezetőjeként Magyarország "becsületes közvetítő szerepet" akar betölteni a békét és biztonságot tartva szem előtt "egy valóban erős Európa" érdekében. Ismertette a magyar elnökség gazdag olaszországi programját, hangoztatva, hogy Róma rendkívüli helyszín, mivel alapító tagállamról van szó, és az olasz fővárosból indult útjára 1957-ben az első európai közösség.
Raffaele Fitto beszédében a római kormány és a miniszterelnök Giorgia Meloni üdvözletét tolmácsolta a magyar elnökségnek. Hangoztatta, hogy jelentős egység van Róma és Budapest között, ami az EU jövőjét illeti.
A következő időszakot rendkívülinek nevezte, egyrészt az európai intézmények megújítása miatt, másrészt az ukrajnai háborús helyzet következtében, amely "veszélyes szintre emelkedett" - mondta. Az olasz kormány együttműködését biztosítja, ami a magyar elnökség dossziéit illeti - jelentette ki Fitto, aki eredményes közös munkát kívánt a magyar elnökségnek.
Lucio Malan, az Olasz Testvérek (FdI) kormánypárt szenátusi frakcióvezetője az MTI-nek kijelentette: "az Olaszország és Magyarország közötti kapcsolatok miatt is örömmel tekintünk a magyar elnökség elé. Orbán Viktor miniszterelnök nem késlekedett:
rögtön lépett, és cselekvése vitához vezetett, sokat beszélnek róla, de én úgy gondolom, hogy fontos változtatni a helyzeten, megmozgatni egy kicsit az állóvizet. Számos kezdeményezést várunk, amelyekhez Olaszország támogatását biztosítja".
Úgy vélte, "Magyarországnak joga van, mint minden más tagállamnak az Európai Unióban, hogy a következő hat hónapban gyakorolja mandátumát. Azt kívánom Orbán miniszterelnök úrnak, hogy a lehető legjobban töltse be az elnökséget, mindannyiunk érdekét tartva szem előtt, és tudom, hogy védelmezni fogja, mint mindig, Magyarország érdekeit és ezzel együtt egész Európa érdekeit, mivel a béke mindenki érdeke".