Észak-Korea két új légvédelmi rakétát tesztelt
Két "új" légvédelmi rakétát tesztelt Észak-Korea - jelentette vasárnap a KCNA állami hírügynökség.

A bejelentés azután történt, hogy az atomfegyverrel rendelkező Phenjan óvott egy "ellenőrizhetetlen" konfrontációtól, miután előzőleg dél-koreai katonák figyelmeztető lövéseket adtak le Észak-Korea irányába a két országot elválasztó demilitarizált övezetnél.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS) korábban azt közölte, hogy a határ menti térségnél több észak-koreai katona kísérelt meg a déli oldalra jutni, ezért a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövéseket adott le.
A határincidensről Észak-Korea I Dzsemjong dél-koreai elnök Tokióba, majd Washingtonba vezető útja első napján számolt be.
Az új dél-koreai elnök igyekszik újra felvenni a párbeszédet országa és a szomszédos ország között, amelyek hét évtizede hivatalosan háborúban állnak egymással, az 1950-1953 közötti koreai háborút ugyanis nem békeszerződés, hanem tűzszüneti megállapodás zárta le. "
- jelentette a KCNA. Az új rakétákról egyetlen részletet sem tettek közzé, kivéve azt, hogy "a működésük módja és a hatásuk egyedülálló és különleges technológián alapszik".
Dél-koreai és nyugati szakértők szerint Észak-Korea több mint 10 ezer katonát, tüzérségi lőszereket, rakétákat és hosszú hatótávolságú rakétarendszereket küldött Oroszország támogatására.
I Dzsemjong dél-koreai elnököt hétfőn a Fehér Házban fogadja Donald Trump elnök, aki első mandátuma alatt háromszor találkozott Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel. Dél-Koreában mintegy 28 500 amerikai katona állomásozik, hogy segítséget nyújtson az Észak-Korea elleni védelemben. Dél-Korea és az Egyesült Államok augusztus 18-án közös hadgyakorlatot kezdett, amely csütörtökön ér véget.