2021. május 8., 09:52

Erőszakos tüntetések, több tucat sérült Jeruzsálemben

Erőszakos tüntetésekkel zárult a ramadán muzulmán böjti hónap utolsó péntekének imája Jeruzsálemben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. 

Ramadán-palesztinok-izrael
Izraelben élő palesztinok ramadán idején
Fotó: TASR

Péntek este villanógránátokkal oszlatták szét Jeruzsálem óvárosában a Templomhegyre, arab nevén a Haram al-Sarif teraszra behatoló rohamrendőrök az esti ima után az Al-Aksza mecsetnél tüntető, s a biztonságiakat kövekkel, vizes palackokkal és székekkel dobáló palesztinokat. Az összecsapásokban 53 imádkozó és három rendőr megsebesült. A zavargások után a rendőrség úgy döntött, hogy lezárja az iszlám harmadik legszentebb helyének, az Al-Aksza mecsetnek otthont adó Haram al-Sarif összes bejáratát.

Előzőleg délután az óvárostól északra, Kelet-Jeruzsálem Sejk Dzsarra negyedében zajlott tüntetés az ott folyó kilakoltatások ellen. Ebben a negyedben a zsidó telepesek az utóbbi években felvásároltak számos épületet, valamint jogi úton megkérdőjelezték számos palesztin család tulajdonjogát évtizedek óta lakott otthonaikhoz, és régebbi zsidó tulajdonosokra hivatkozva elkezdték kiköltöztetésüket.

Ez etnikai tisztogatás, amit a telepesek vezetnek, akiknek Kelet-Jeruzsálem zsidóvá változtatása a céljuk – nyilatkozott a helyszínen Ahmed Tibi, az arab pártok Közös Listájának képviselője az MTI tudósítójának. – Nem hagyjuk, hogy a zsidók és az arabok gyűlöljék egymást – kiabálta a közösen tüntető mintegy száz arab és zsidó héberül és arabul, s kisebb összetűzések is kialakultak a velük szemben felsorakozott rohamrendőrséggel. Az elmúlt napokban rendszeresen zajlottak demonstrációk ebben a lakónegyedben, ugyanis hétfőre várható a legfelsőbb bíróság döntése az ellenük évek óta húzódó jogi csetepatéban.

Reggel az izraeli hadsereg katonái Ciszjordánia északi részén, Dzsenin mellett lelőttek három palesztint, akik tüzet nyitottak egy útellenőrző pontnál a katonákra. Az izraeli egységek két embert agyonlőttek, harmadikukat pedig életveszélyesen megsebesítették.

Várhatóan a következő napokban sem enyhül a feszültség Jeruzsálemben, ugyanis vasárnap lesz a ramadán hónap legszentebb napja, amelyen intenzív éjszakai imádkozásokat tartanak az Al-Aksza mecsetnél, miközben éppen erre az estére esik majd az izraeli Jeruzsálem nap is, amelyen a város keleti felének Jordániától 1967-ben történt elfoglalását ünneplik elsősorban jeruzsálemi, óvárosi felvonulásokkal a vallásos izraeli nacionalisták.

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.