2021. április 16., 14:46

Erősödnek a terrorszervezetek a közép-afrikai keresztény országokban

jraszervezi magát és erősödik az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet a közép-afrikai keresztény országokban, miután a dzsihadisták komoly veszteségeket szenvedtek el Irakban és Szíriában - írta összeállításában a Newsmax című konzervatív amerikai hírportál.

terrorsegely.jpg
Fotó: Archívum

A lap több más forrást is idézett:

köztük a The Wall Street Journal (WSJ)helyszíni tudósításokon alapuló tapasztalatait, a londoni King's College terrorelhárítással foglalkozó szakemberének elemzéseit, vagy az amerikai konzervatív agytröszt, az American Enterprise Institute térséggel foglalkozó projektjét.

A Newsmax idézte a washingtoni Stratégiai Tanulmányok Afrika Központja adatait is.

A kutatóintézet (ACSS) arról számolt be, hogy

tavaly mintegy 43 százalékkal nőtt a szélsőséges iszlamisták által Afrikában elkövetett erőszakos cselekmények száma a 2019-es évhez képest, s az Iszlám Állam e támadásokkal erőt kíván sugározni önmagáról.

Az amerikai külügyminisztérium márciusban külföldi terrorszervezetnek minősítette

az IÁ kongói és mozambiki ágát, kiemelve, hogy ezek jelentős biztonsági kockázatot jelentenek a térségben.

Tavaly márciusban Mozambikban több száz dzsihadista lerohanta, majd napokon keresztül ellenőrzése alatt tartotta az északi Palma kikötővárost, civilek tucatjait gyilkolva meg.

A Newsmax idézte Charlie Wintert, a londoni King's College terrorelhárítási szakértőjét, aki hangsúlyozta:

működik egyfajta titkos kommunikáció a mozambiki hálózat és az IÁ globális mozgalma között.

Hozzátette:

mindkét fél nyilvánvalóan profitál a (terrorakciók) propagandaértékéből és felerősítéséből.

Az Iszlám Állam korábban a muszlim többségű országokra összpontosította akcióit, napjainkban azonban egyre szorosabb kötelékeket alakít ki azokkal a dzsihadista szervezetekkel, amelyek olyan országokban működnek, ahol a muzulmánok magukat "jogfosztott kisebbségnek" érzik.

A WSJ szerint az IÁ részt vesz ezen csoportok finanszírozásában és kiképzésében, a napi működésükre azonban nincs befolyással.

Az American Enterprise Institute tavaly őszi jelentése szerint számos közép-afrikai országban működnek az al-Kaidával vagy az Iszlám Állammal kapcsolatban álló terrorszervezetek, például Maliban, Burkina Fasóban, Nigériában, Mozambikban és Szomáliában, de jelen vannak Kongóban, Kenyában, Csádban, Líbiában és Algériában is.
 
Megosztás
Címkék