2023. május 26., 19:13

Erős földrengés rázta meg Japán partvidékét

Erős, 6,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg pénteken Japán keleti partvidékét, a fővárosban, Tokióban meginogtak az épületek .

Szökőár nem érkezett
A repülőtéren az információs táblán jelentették be a földrengést
Fotó: TASR

A szigetország meteorológiai szolgálata közölte, hogy a földmozgást helyi idő szerint este hét órakor észlelték 50 kilométeres mélységben Csiba prefektúra partjai előtt.

Az erős földrengés ellenére áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek értesülések.

Az érintett térségben óvintézkedés gyanánt leállították a vonatközlekedést, illetve átmenetileg leállították a tokiói Narita nemzetközi repülőtér forgalmát is. Szökőárriasztást nem adtak ki, az ország atomerőműveiből sem jelentettek meghibásodást.

Mindazonáltal a 14 milliós Tokióban egyértelműen érezni lehetett a földmozgást.

"Olyan érzés volt, mintha egy hajón lennénk" - mondta az NHK közszolgálati televízió műsorvezetője. "Ide-oda hintáztunk több mint fél percen keresztül" - tette hozzá.

A japán televíziók röviddel a földrengést megelőzően országos figyelmeztetést adtak ki.

A szigetország a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett, szeizmikusan aktív törésvonal-láncolat mellett helyezkedik el, emiatt gyakoriak a földrengések. Japánban ezért nagyon szigorúak az építészeti előírások és rendszeresen tartanak gyakorlatokat földrengés esetére.

Május elején 6,3-as földrengést jelentettek a Japán nyugati részén lévő Isikava prefektúrából. A hivatalos adatok szerint egy ember meghalt, 49-en megsérültek, több ház összedőlt.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.