Erős földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet
Erős, 8,7-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg - közölték a hatóságok.

Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez volt a legerősebb földrengés, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A rengés epicentruma a régió fővárosától 149 kilométerre délkeletre volt. Kamcsatka partjainál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani.
Petropavlovszk-Kamcsatszkijban megnőtt a mentőszolgálathoz érkező hívások száma. Egy óvoda épületében leomlott egy fal, de senki sem sérült meg. A különböző ügynökségek és szolgálatok intézkedéseinek koordinálására regionális központot állítottak fel. A szahalini régióban lévő Szevero-Kurilszk kikötőjét elárasztotta a szökőárhullám. A Kuril-szigeteken a földrengés után forródrótot szerveztek a lakosok számára. Kamcsatkán problémákat észleltek az internetkapcsolattal, később azonban minden kommunikáció helyreállt.
A kamcsatkai földrengés után egy mintegy 30 centiméter magas cunamihullám érte el Japán északi részét. A japán önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanzenek közlekedését is felfüggesztették Japán középső és északkeleti részén. Japánban keletkezett károkról vagy áldozatokról nem érkezett információ. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) is cunamiriasztást adott ki a kamcsatkai földrengés miatt Alaszka és Hawaii egyes partvidékein.