ENSZ-szakértők Bucsában: egyelőre ötven civil "törvénytelen meggyilkolása" bizonyítható
Az AFP hírügynökség nyomán a Franca24 hírportál számolt be róla, hogy lezárult az első hivatalos ENSZ-vizsgálat az ukrajnai Bucsában, ahol a feltételezések szerint több száz civilt gyilkolhattak meg az orosz hadsereg katonái.

Fotó:
TASR/AP
A hivatalos, független vizsgálat egyelőre ötven esetben tudta megerősíteni, hogy "törvénytelen gyilkosság" ("unlawful killing") történt. Ez a megerősítetten civil áldozatok száma. Ravina Shamdasani, az Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának (OHCHR) szóvivője szerint egy részüket a vizsgálatok alapján statáriálisan kivégezték.
Az ENSZ-küldöttség még április kilencedikén, nem sokkal a bucsai rémtettek után érkezett a Kijev külvárosaként számon tartott településre.
Címkék