2023. szeptember 29., 15:18

ENSZ: idén már több mint 180 ezer migráns érkezett a Földközi-tengeren át Európába

Az idén már mintegy 186 ezer migráns érkezett Európába a Földközi-tengeren keresztül - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken.

Ebből mi következik?
Ruven Menikdiwela
Fotó: UN News

Közülük nagyjából 130 ezret Olaszországban regisztráltak, ami 83 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta Ruven Menikdiwela, az UNHCR New York-i irodájának igazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Az igazgató elmondta: az idén az év elejétől szeptember 24-ig már több mint 2500 ember tűnt el vagy halt meg. Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) szervezete szerint még ennél is többen, 2700-an haltak meg vagy tűntek el a migránsok közül 2023-ban.

Menikdiwela közölte, hogy idén már több mint 102 ezer ember próbált átkelni a Földközi-tengeren Tunéziából, ami 260 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Líbiából pedig több mint 45 ezren próbáltak átkelni a tengeren. A hajók Olaszországon kívül Görögországba, Spanyolországba, Ciprusra és Máltára is eljutottak.

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) jelentése szerint az év első nyolc hónapjában a főként Olaszországot érintő földközi-tengeri migrációs útvonal volt a legforgalmasabb. A Frontex szerint a magas migrációs adatok oka egyebek mellett az, hogy az embercsempészek ebben a térségben alacsonyabb tarifával dolgoznak, mivel a bűnözői csoportok között is élénk verseny alakult ki.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.