2023. augusztus 28., 17:23

Emmanuel Macron Európa meggyengülésének kockázatára figyelmeztetett

Emmanuel Macron francia elnök Európa és a Nyugat meggyengülésének kockázatára figyelmeztetett egy olyan nemzetközi kontextusban, amelyben a hatalmak közötti versengés egyre fokozódik.

Macron
Fotó: TASR

Ez a helyzet "inkább erősödött" és "egyre bonyolultabbá válik", emellett "magában hordozza a Nyugat és különösen Európánk gyengülésének kockázatát" - mondta az államfő a francia nagykövetek hétfőn Párizsban rendezett éves értekezletén.

Tisztán kell látnunk, anélkül, hogy túlzottan pesszimistává válnánk

- vélekedett Emmanuel Macron. Beszédében kiemelt olyan jelenségeket, mint amilyen például "népességünk felhígulása" vagy "gazdaságunk a világkereskedelemben az új globális szereplők megjelenésének" következtében.

Annak a nemzetközi rendnek a fokozatos megkérdőjelezése zajlik, amelyben a Nyugatnak meghatározó helye volt, és még mindig meghatározó

- tette hozzá.

Ez a megkérdőjeleződés a háború visszatérésének eredménye, különösen Európában az ukrajnai orosz offenzíva miatt, valamint az Ázsiától Afrikáig jellemző sérelmi politika erősödése miatt, amely kitalált vagy fantáziált antikolonializmusból és egy politikailag kihasznált Nyugat-ellenességből táplálkozik

- vélte a francia elnök.

Megerősítette azon álláspontját, hogy "el kell kerülni a világ felosztását" az ukrajnai háború miatt, egy olyan időszakban, amikor egyes déli államok nem hajlandók elítélni Oroszországot. El kell "kerülnünk, hogy olyan narratíva alakuljon ki, amely azt hirdeti, hogy ez a ti háborútok, az európaiak háborúja, és minket nem érint" - mondta a francia elnök.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.