2020. szeptember 11., 10:18

Emlékeznek még? 19 éve szenvedte el története legsúlyosabb terrortámadását az Egyesült Államok

Tizenkilenc éve, 2001. szeptember 11-én támadta meg az al-Kaida az Egyesült Államokat. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után Washington háborút hirdetett a terrorizmus ellen.

New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani.

Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik eltérített gép, amelynek a terroristák vélhetően egy másik washingtoni célpontot (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat) szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.

A terrortámadásokban a 19 terrorista mellett 2977 ember -  90 ország állampolgárai – vesztette életét, sokuk földi maradványainak azonosítása a mai napig tart.

A négy repülőgépen 246 főnyi utas és személyzet tartózkodott, a New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg (közülük 343 a mentésben részt vevő tűzoltó és 71 rendőr volt), a Pentagon elleni támadás 125 halálos áldozatot követelt.

9 11
Fotó:  Northfoto

A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben vállalta a felelősséget.

A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush amerikai elnök közvetlenül az események után sugárzott televíziós beszédében azt mondta: "Több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény" történt. Az elnök közölte, hogy az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.

Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált, a Kongresszus által három nap alatt elfogadott "hazafias törvényt" (Patriot Act),

amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak, és korlátozta a polgári szabadságjogokat.

A második világháború utáni legnagyobb közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, és jelentősen átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek súlyos mulasztásokat követtek el, és képtelenek voltak a hatékony fellépésre. A terrorcselekményt követően világszerte rendkívül megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.

Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította.

Az összedőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a vízesés falának peremére felírták a terrortámadások áldozatainak nevét. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014 májusában nyílt meg, szomszédságában, az utcaszint fölött hét és fél méterrel alakították ki a Liberty parkot, itt kapott helyet az ikertornyok összedőlését csodával határos módon épségben túlélt A szféra című szobor. 2017 májusa óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja.

A romba dőlt WTC helyett egy évtized alatt új épületegyüttest húztak fel. A tervezett hét felhőkarcolóból az első 2013 novemberében nyílt meg, a leglátványosabb és leghatalmasabb One World Trade Centert 2014. november 3-án adták át, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete.

Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat, bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó.

A terrorcselekmények fő kitervelőjeként és irányítójaként számon tartott Hálid Sejk Mohamed, az al-Kaida egykori műveleti főnöke és négy bűntársa 2003-ban került amerikai kézre. A jogi eljárás 2008 februárjában kezdődött meg ellenük a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton. A különleges katonai bíróság hivatalosan 2012 májusában emelt vádat terrortevékenységre való összeesküvés, civilek elleni támadások, szándékos emberölés és sérülések okozása, háborús bűnök, repülőgépek megsemmisítése miatt.

Az amerikai törvényhozás – Barack Obama elnök vétója ellenére – 2016 szeptemberében megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat.

Ezek között van Szaúd-Arábia is, mert a terrortámadások 19 elkövetője közül 15 szaúdi állampolgár volt. Az amerikai kongresszus állandó kompenzációs alapot hozott létre azoknak a rendőröknek, tűzoltóknak és segélymunkásoknak, akik a terrortámadások utáni mentés során szenvedtek egészségkárosodást.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.