2025. október 3., 13:55

Elutasította egy finn bíróság a balti-tengeri kábelek elszakításával vádolt hajó legénysége elleni keresetet

Egy finn kerületi bíróság pénteken elutasította a balti-tengeri kábelek elszakításával vádolt hajó legénysége elleni eljárás lefolytatását arra hivatkozva, hogy az ügyben nem alkalmazható a finn büntetőjog.

Megbeszélték
Eagle S tanker
Fotó: Wikipédia

A Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó, de az Európai Unió szerint Oroszország úgynevezett árnyékflottájához tartozó Eagle S nevű tartályhajó a vádak szerint tavaly december 25-én a horgonyát a tengerfenéken végighúzva okozhatta a károkat az Estlink 2 finn-észt villamosvezetéken, és négy másik távközlési kábelen.

A finn hatóságok szabotázs gyanúja miatt feltartóztatták és Porvoo kikötőjébe irányították a hajót. A bíróság pénteken azt a döntést hozta az ügyben, hogy nincs illetékessége a víz alatti áram- és internetkábelek elszakításával vádolt hajó georgiai kapitánya, georgiai első tisztje és indiai másodtisztje elleni büntetőeljárás lefolytatásában.

A nemzetközi tengeri jog szerint ugyanis az az állam illetékes, amelynek zászlaja alatt hajóztak, illetve az az ország, ahonnan a vádlottak származnak. Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdete óta a Balti-tengeren több hasonló incidens történt, amely miatt a régióban tartózkodó NATO-erőket is fokozott készültségbe helyezték. Oroszország azonban tagadja, hogy köze lenne a kábelek elszakításához.

A kábelszakadásokkal kapcsolatos bírósági eljárások lefolytatását megnehezítik a nemzetközi tengerjog rendelkezései és az, hogy nehéz bizonyítani a szándékosságot ezekben az ügyekben.

Az Eagle S legénységének három tagja tagadta a vádakat. Vallomásuk szerint a csörlő műszaki hibája okozta, hogy a hajó horgonya kioldódott, amit nem vettek észre. A bíróság a kábelszakadások okozta anyagi kár megtérítésének ügyét is elutasította.

Kereskedő
Az Eagle S útvonala az incidens idején
Fotó:  Wikipédia

A vádlottak ellen elrendelt utazási tilalmat már korábban feloldották, és a három férfi azóta elhagyta Finnországot. A bíróság döntése ellen fellebbezést lehet benyújtani. A hajó tulajdonosai ellen nem emeltek vádat, és a március óta finn felügyelet alatt álló hajót is elengedték.

Megosztás
Címkék