Ellenőrzik, hogy Oroszország vethetett-e be vegyi fegyvert
Ukrajna ellenőrzi azokat az információkat, amelyek szerint Oroszország vegyi fegyvereket vethetett be a dél-ukrajnai Mariupol kikötőváros ostromakor - közölte kedden Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes.

Televíziós kommentárjában Maljar azt mondta:
Az orosz védelmi minisztérium nem reagált arra a kérésre, hogy fűzzön magyarázatot a kijelentéshez.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn arra figyelmeztetett. hogy Oroszország vegyi fegyvereket vethet be Ukrajnában.
Nagy-Britannia és az Egyesült Államok bejelentette, hogy tudomásuk van olyan beszámolókról, amelyek szerint Oroszország már bevethetett vegyi anyagokat Mariupolban. Nagy-Britannia közölte, hogy partnereivel együtt dolgozik a jelentések ellenőrzésén.
Oroszország korábban Ukrajnát vádolta azzal, hogy vegyi fegyverek bevetésére készül, de bizonyítékkal nem szolgált. A múlt hónapban a Kreml azt mondta, hogy az ilyen fegyverek bevetéséről szóló amerikai híresztelések taktikai célúak, az a szerepük, hogy eltereljék a figyelmet a Washington számára kínos kérdésekről.
Az oroszok által támogatott ukrajnai szakadár erők nem vetettek be vegyi fegyvert Mariupol város teljes ellenőrzésének átvételére tett kísérleteik során - állította Eduard Baszurin, a Donyeck megyei szakadárok parancsnokhelyettese az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.