Elhunyt Jean-Marie Le Pen
Életének 97. évében elhunyt Jean-Marie Le Pen, a franciaországi jobboldali radikális Nemzeti Front alapítója - közölte a család megerősítésére hivatkozva az AFP, francia hírügynökség.

"Jean-Marie Le Pent, akit hozzátartozói vettek körül, kedden délben magához szólította az Úr" - tudatta a politikus családja az AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményében.
Jean-Marie Le Pen-t, akit korának egyik legkarakteresebb francia politikusának tartanak, sokszor támadták szélsőségesnek minősített kijelentései miatt.
Ő alapította a Nemzeti Front jobboldali radikális pártot 1972-ben, és közel négy évtizeden át vezette azt.
Jean-Marie Le Pen az egyik legrégebbi francia párt, az egykori Nemzeti Front alapítója volt, 2002-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol alulmaradt Jacques Chirackal szemben. A politikus 2011-től kezdve fokozatosan visszavonult a politikai élettől.
Egykori pártját a Nemzeti Frontot 2018-ban, lánya, Marine Le Pen vette át, aki annak nevét később Nemzeti Összefogásra változtatta és a pártban az apjánál jóval kevésbé karakteresen jobboldali politikát folytat.
November közepétől Jean-Marie Le Pen kórházi ellátásra szorult a Párizstól nyugatra található Rueil-Malmaisonban lévő otthonától nem messze fekvő Garches egyik egészségügyi intézményében.
Címkék