Éles vita a remdesivir hatékonyságáról

2020. október 16., 19:00
ma7 | MTI

Megkérdőjelezte a gyártó Gilead az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatásának eredményeit, amelyek szerint a remdesivir nevű szer nem segít az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban ápoltakon.

Gilead-Remdesivir
Fotó: ma7
Illusztráció

A Gilead Sciences Inc. amerikai vállalat a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy szerinte a WHO-kutatás adatai "ellentmondásosak, elhamarkodottak", korábbi kutatások pedig már igazolták a szer előnyös hatásait.

A WHO csütörtöki közlése szerint a Solidarity elnevezésű kutatásuk megmutatta, hogy a remdesivir alig hat, vagy semmilyen hatásssal sincs a Covid-19-ben szenvedő légzőszervi betegek kórházi ápolásának időtartamára és halálozására a 28 napos vizsgált időszakban.

Ez a vírusellenes szer egyike azoknak, amelyeket Donald Trump amerikai elnök koronavírus-fertőzésének kezelésekor bevetettek. Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy csökkenti a felgyógyulási időt.

A WHO több mint 30 ország 11 266 felnőtt páciense részvételével végezte a kutatást. A kapott bizonyítékok meggyőzőek voltak - közölte a világszervezet.

A Gilead szerint a remdesivir más vizsgálatai - köztük az is, amely 1062 páciens részvételével placebóval hasonlította össze a szert - kimutatták, hogy a kezelés csökkenti a Covid-19-ből való felépülés idejét.

A WHO nyilvánosságra hozott adatai nem következetesek, miközben több, véletlenszerűen válogatott résztvevővel, kontrollcsoportokkal végzett, szakértők ellenőrizte tudományos lapokban közölt tanulmányok erős bizonyítékai támasztják alá a rendesivir klinikai hatásosságát"

- mondta el a társaság.

A Gilead szerint nem világos, hogy lehet-e perdöntő következtetést levonni a WHO-kutatásból, mivel "különbségek" voltak abban, ahogy az egyes helyszíneken a teszteket végezték, valamint a pácienssek között, akik a szert kapták.

Áprilisban Anthony Fauci, az Egyesült Államok vezető infektológusa azt jósolta, a remdesivir lesz "a szabványkezelés".

A gyógyszerkutató vállalatok megfeszített tempóban keresik a Covid-19 gyógymódját. Az új koronavírus okozta világjárvány eddig csaknem 1,1 millió ember halálát okozta, az igazolt fertőzöttek száma majdnem 39 millió a Johns Hopkins Egyetem adatösszesítő portálja szerint.

A remdesivirt az emberi testnedvekkel terjedő, lázt, vérzést, hányást és hasmenést okozó ebola kezelésére fejlesztették ki. A WHO Solidarity tesztsorozata más hatóanyagokat is megvizsgált (a hidroxiklorokint, a lopinavir/ritonavir AIDS-ellenes szereket és az interferont), és azt állapította meg, hogy alig volt hatásuk a betegek túlélésére és a kórházi kezelés idejének csökkentésére. A kutatási eredményeket a medRxiv szerverre töltötték fel, még ellenőrzésre várnak.

A Gilead azért nevezte elhamarkodottnak a Solidarity-kutatás eredményeit, mert tudósok még nem ellenőrizték őket. Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatósága (FDA) május elsején sürgősségi használati engedélyt adott ki a remdesivirre, amelyet a világ számos más országban is engedélyeztek.

A Solidarity-kutatás hidroxiklorokin- és lopinavir/ritonavir-vizsgálatait júniusban leállították, mert hatástalannak bizonyultak, a Gilead gyógyszerének - a remdesivirnek - és az interferonnak a vizsgálata azonban tovább folyt több mint 30 ország több mint 500 kórházában.

Pénteken a WHO reagált a Gilead közleményére, amelyben a cég a Solidarity módszertanát kritizálta.

"Az eredmény megbízható, ne hagyjuk, hogy mást állítsanak, mert lesznek, akik megpróbálják. A remdesivir bármiféle jótékony hatása valószínűleg a véletlen műve"

- mondta újságíróknak Richard Peto független statisztikus, akit a Solidarity eredményeinek kiértékelésére kért fel a WHO.