2022. augusztus 4., 19:48

Elég volt: Már a hollandok kétharmada támogatná a menedékkérők befogadásának ideiglenes leállítását

A hollandok kétharmada azt szeretné, hogy a kormány ideiglenesen állítsa le a menedékkérők befogadását - írta az NlTimes hírportál az EenVandaag című hírműsor közvélemény-kutatására hivatkozva.

ukrajna
Képünk illusztráció.
Fotó: unsplash.com

A mintegy 28 ezer válaszadó 78 százalékát aggasztja a Hollandiában kialakult befogadási válság. Egyesek amiatt aggódnak, hogy az ország legnagyobb menekültszállása, a Ter Apelben lévő regisztrációs központ hónapok óta túlzsúfolt, a menekültek embertelen körülmények között élnek.

Másokat az aggaszt, hogy menekültek elszállásolása további feszültségeket okoz az egyre szűkülő lakáspiacon.

Az EenVandaag honlapján közzétett felmérésből kiderül, hogy többen igazságtalannak érzik, hogy a menekültek elsőbbséget élveznek a szociális lakásokhoz való hozzáférés terén.

A többség, a válaszadók 61 százaléka, elvileg a háború elől menekülők befogadása mellett van, azonban a válság megoldására irányuló kormányzati terveket kevéssé támogatják. A holland kabinet olyan törvény előkészítésén dolgozik, amely arra kötelezné az önkormányzatokat, hogy menekülteket fogadjanak be származási országtól függetlenül. A felmérésben részt vevők 55 százaléka ellenzi ezt az elképzelést.

A megkérdezettek 69 százaléka azt támogatná, hogy a kormány ideiglenesen állítsa le a menedékkérők befogadását, azonban Eric van der Burg menekültügyekért felelős államtitkár szerint ez ellentétes a nemzetközi joggal és a holland idegenrendészeti törvénnyel.

A holland kormány több hónapja tartó válsághelyzettel néz szembe, ugyanis nem tud elegendő férőhelyet biztosítani az országba érkező menekülteknek. A helyhiány miatt élhetetlen körülmények alakultak ki a menekültközpontokban, emiatt egy menekültjogi szervezet perrel fenyegeti a hágai vezetést. A menekültügyi válsághelyzetet az is súlyosbítja, hogy az országos menekültügyi ügynökség kapacitás- és munkaerőhiánnyal küzd. A helyi lapok szerint a szervezet az összeomlás szélén áll, mintegy ezer betöltetlen munkahellyel. A helyzet hasonló a holland bevándorlási hivatalban is, ahol nincs elég pénz és munkaerő ahhoz, hogy megfelelően működjék, így a menedékkérelmek elbírálása már régóta akadozik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.