Egy vitatott főcím miatt kellett lemondania a főszerkesztőnek
Lemondásra kényszerült szombaton Stan Wischnowski, a Philadelphia Inquirer című amerikai lap főszerkesztője egy vitatott főcím miatt.
A főszerkesztő Az épületek is számítanak főcímet adta egy építészeti kritikának, amelynek a szerzője a többi között arról írt, hogy a részben a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szervezte tüntetéseken megjelenő erőszakos elemek üzleteket gyújtottak fel és épületeket rongáltak meg, közöttük műemléképületeket is.
A vitatott főcím összecsengett A fekete életek számítanak mozgalom elnevezésével, s a szerkesztőség afroamerikai munkatársai tiltakozni kezdtek.
A lapvezetés bocsánatot kért, a címet megváltoztatta, és a Pulitzer-díjas, 58 éves Wischnowskinak, aki egyben a lapkiadó alelnöke is, le kellett mondania mindkét posztjáról.
Lisa Hughes, a kiadó elnök-vezérigazgatója a szerkesztőségnek írt emlékeztetőjében
„sértőnek és nem megfelelőnek” minősítette a főcímet,
s leszögezte, hogy a lapnak „diverzifikálnia kell” munkatársi gárdáját.
A philadelphiai lap bocsánatkérése a The New York Times bocsánatkérése után jelent meg. A The New York Times ugyanis szerdán közölte Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor véleménycikkét, amelyben a politikus arról írt, hogy helyesnek tartja az erőszakkal szembeni rendőri fellépést. „A nemzetnek helyre kell állítania a rendet” - fogalmazott, hozzátéve, hogy a hadsereg erre készen áll. A lap a cikk megjelenése után össztűz alá került, s szintén bocsánatot kért. „Téves szerkesztői döntésnek” minősítette Tom Cotton cikkének megjelentetését.