Egy rét közepén állítottak villanyautó töltőállomást uniós támogatásból
Több, mint 100 ezer eurónyi EU-s támogatásból építettek egy elektromos autóknak szánt töltőállomást Romániában, s mindezt egy rét közepén, olyan helyen, ahol semmilyen út nincs, személyautóval meg sem lehet közelíteni – számolt be az abszurdnak tűnő „fejlesztésről” több hírforrás, köztük a brusselssignal.eu hírportál is.
A pénznek folynia kell – mondják rossznyelvek a hasonló „fejlesztésekkel” kapcsolatban, azt állítva, hogy nyílt titok, miszerint a jónéhány valóban hasznos uniós támogatási projekt mellett számos olyan is létezik, amelynek elsődleges célja a támogatás elköltése és az azokban résztvevők anyagi haszna. Az ilyen állításokat persze nem könnyű megítélni és még nehezebb azok esetleges valóságtartalmát bizonyítani, az azonban valószínűnek tűnik, hogy a hír alapját képező romániai „fejlesztéssel” kapcsolatos ilyen irányú kétségeket nem lesz könnyű überelni.
A hírforrások által idézett konkrét esetre a romániai Máramaros térségében, Săcălășeni település közelében került sor, ahol egy kerékpárutat, valamint két elektromosautóknak szánt töltőállomást építettek egy az uniós forrásokból finanszírozott – zöld intézkedésekre összpontosító - román nemzeti megújítási és ellenállósági terv (PNRR) keretében. Az egészében, mintegy 265 ezer euró értékű projekt egyes visszás részeire az Antena3 hírcsatorna hívta fel a figyelmet.
A hírforrás rámutatott: az egyik töltőállomást messze a településtől, egy községi legelőn építették fel, olyan helyen, ahol semmilyen út nem vezet, a másik töltőállomást pedig ugyan a községházával szemben, de olyan helyen, hogy az csak gyalog hozzáférhető.
A helyi önkormányzat sajtóforrások szerint azzal védte a projektet, hogy azzal összefüggésben tervbe vették egy út építését is, illetve folyamatban vannak olyan irányú egyeztetések is, amelyek néhány vállalat a környéken tervezett fejlesztéseit célozzák, azonban ezekről egyelőre nem tudni, hogy mikor válhatnának realitássá. A helyi polgármester helyi sajtóforrásoknak a projektről azt mondta: azért esett a településre a választás, mert ott már létezik egy olyan transzformátorállomás, amely képes a szükséges villanyáram szolgáltatására. Hírforrások ugyanakkor megjegyzik: a településen mintegy ötven elektromos jármű van, amelyekből öt az önkormányzat tulajdonában van.