2023. július 3., 11:35

Egy orosz képviselő szerint nincs szükség mozgósításra a Wagner magánhadsereg ukrajnai kivonulását követően

Nincs szükség újabb oroszországi mozgósításra a Wagner magánhadsereg ukrajnai kivonulását követően - jelentette ki Andrej Kartapolov orosz parlamenti képviselő, az Állami Duma (alsóház) védelmi bizottságának vezetője hétfőn.

Wagner csoport
Fotó: TASR/AP
Nem lesz szükség semmilyen újabb mozgósítási hullámra. (...) Az orosz elnök (Vlagyimir Putyin) világosan, érthetően és konkrétan kijelentette, hogy semmilyen újabb mozgósítás nem lesz, a szerződéses katonák toborzása tervezetten folyik, akárcsak az alakulatok és egységek tervezett kialakítása, ideértve a tartalékosokat és azok kiképzését. Jelenleg és a közeljövőben semmi szükség sincs mozgósításra

- hangsúlyozta Kartapolov a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

Megjegyezte azt is, hogy ma "sem közép-, sem hosszú távon nem fenyeget a harci képességek csökkenése".

Hozzátette:

a Wagner alkalmazottai a zendülési kísérlet idején nem voltak a frontvonalban, mindannyian táborokban voltak.

Kartapolov azt mondta, hogy az ukrán hadsereg támadásának visszaverése gyakorlatilag az ő részvételük nélkül zajlott le.

Ami a távozott Wagner-erőket illeti, van mivel és kivel pótolni őket

- fejtette ki a képviselő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.