2022. január 16., 11:23

Egy magyarországi oligarcha vitte csődbe az erdélyi kenyérgyárat

A magyarországi választások közeledtével egyre gyakrabban szerepelnek a sajtóban azok a milliárdos vállalkozók, akik nyíltan a jelenlegi kormány ellen agitálnak és komoly összegekkel támogatják a Gyurcsány Ferenc irányította konglomerátumot.

Ártanak, ahol csak tudnak
A Bige holding cégtáblája
Fotó: szekelyhon.ro

Ezek egyike Bige László, aki Magyarországon a műtrágyagyártás területén szinte monopol helyzetben levő vállalkozó. A  nethuszar.ro erdélyi magyar hírportál most egy leleplező cikket közölt a nagyváradi születésű, de már évtizedek óta Magyarországon tevékenykedő oligarcha és családja székelyföldi maichinációiról.

Hogyan tűnt el Sepsiszentgyörgyről a kenyérgyár, és miért? Mi köze ehhez Magyarország egyik leggazdagabb emberének, Bige Lászlónak? Egy olyan privatizációs történet következik a 2010-es évek elejéről, amilyeneket Románia már Adrian Nastase bukásával maga mögött hagyott, a Bige Holding viszont Székelyföldön alkalmazta a receptet, utána pedig bérüket, fizetésüket bíróságon is kereső emberek, és az iskolai kiflijüket hiányoló kisiskolások maradtak.

A Nagyváradról Magyarországra áttelepült Bige László ma már Magyarország ötödik leggazdagabb embere: műtrágyagyárat üzemeltet, köszöni szépen, jól van. Az általa irányított Bige Holding aztán elkezdett terjeszkedni Magyarország jelenlegi határain túl is, így került Erdélybe. Saját bevallása szerint a Holding erdélyi ügyeit fia, Bige Zalán intézi, bár a Nethuszár által megszerzett romániai iratokban jobbára testvére, a Bige Holding másik tulajdonosának, Bige Zoltánnak a neve szerepel. 

A szentgyörgyi kenyérgyár

Erdélyben nagy hagyománya van a kenyérgyáraknak, valahol az urbanizáció fokmérője lehetett egy időben, minden jelentősebb város rendelkezett kenyér-, illetve cukorgyárral, vagy ezek valamelyikével, a gyárak pedig fontos szerepet töltöttek be a helyi közösségek életében: sportszakosztályok, különböző neves események megszervezése kötődik nevükhöz. A sepsiszentgyörgyi kenyérgyár azzal tűnt ki az átlagból, hogy míg a nagyobb erdélyi városokban elkótyavetyélték a kenyérgyárakat a vadprivatizáció hajnalán, addig a szentgyörgyieknek rendre sikerült olyan befektetőket találniuk, akik a kenyérgyárat a megye egyik legsikeresebb vállalkozásává tették.

Aztán jött a BIGE Holding…

A Bige Holding aztán a sepsiszentgyörgyi MOPACO RT tulajdonosa lett, és ekkor kezdődtek a bajok. A helyiek által csak kenyérgyárnak nevezett malomipari cég vagyona nem lehetett kevés, amikor Bige megérkezett és elfoglalta az igazgatói széket. Aztán mindmáig tisztázatlan okokból, a MOPACO RT 2013-ban bejelenete, hogy 94 alkalmazottjából 85-öt elbocsájt, és elindult ellene az egyszerűsített csődeljárás (procedura simplificata a falimentului). Közel kilencven Kovászna megyei székely nem kapta meg utolsó munkabérét.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy a munkaszerződés felbontásáról szóló iratokat sem kapták meg az egykori alkalmazottak, így aztán munkanélküli segélyre sem jogosultak. A cég központjában a brassói csődbiztos fogadja az elkeseredett embereket, aki tájékoztatja őket, hogy leltározzák a MOPACO vagyonát, majd elárverezik, a befolyt összegből pedig kifizetik az elmaradt béreket. Hogy mikor? Azt ő nem tudja…

A csődlejárás során felmérik a cég szóban forgó vagyonát, majd elárverezik, az így befolyt összeget pedig a csődbiztos kiutalja a hitelezőknek – ez az eljárás, nagyon dióhéjban, abban az esetben, ha van vagyon, amit elárverezzenek. Igen ám, de érdekes módon, a csődeljárás megindulása és a leépítések bejelentése előtt alig egy héttel, 2013 március 19-én, egy belső, februárban keltezett javaslatra hivatkozva, pontosabban, az abban foglaltakat jóváhagyva, a MOPACO részvényeseinek tanácsa úgy dönt, hogy a nyíregyházi NZRT-TRADE KFT (Nyíregyháza, Kórház utca 1/a) céggel szemben fennálló tartozását rendezendő, a MOPACO tulajdonában álló következő ingatlanokat, piaci értéknek megfelelően számolva, átadja a nyíregyházi cégnek.

Az erről szóló hivatalos okiratban, a leépítések előtti utolsó közgyűlés jegyzőkönyve szerint, mintha nem is félnének a közelgő csődtől, mintha a jövőbeni gazdasági tervek része lenne az ingatlanok átadása.

Aligha gondolhatjuk, hogy a cég vezetése, vagy épp Bige Zalán igazgató március 19-én még nem tudta, hogy egy héttel később, 26-án bejelenti, hogy alkalmazottainak többségét elbocsájtja és elindul a csődeljárás, viszont az NZRT-TRADE Nyíregyházáról legalább jól járt: ölébe hullott egy kisebb birodalom Székelyföldön.

A MOPACO birtokában maradt ingatlanokat és ingóságokat a brassói felszámolóbiztos próbálja elárverezni, mérsékelt sikerrel, a megmaradt eszközpark egy részét pedig – a helyiek elmondása, és "ócskavasként" vásárolják fel vállalkozó szellemű emberek. Az ingatlanok elárverezésénél nem véletlenül írunk mérsékelt sikerről: a kovásznai Mesterek utcájában található ingatlanegyüttest, amely továbbra is a MOPACO tulajdonában maradt, a felszámolást intéző brassói Info Deep Insolvency próbálta értékesíteni, a kikiáltási ár 223,075 euró. Vevő nem kerül, így végül 2018-ban Kovászna város önkormányzata eldönti, hogy megvásárolják az épületet, azonban, érdekes módon, mielőtt ajánlatot tehettek volna, hirtelen került egy vevő. A csőd bejelentése után 223.075 eurós áron hirdetett ingatlan végül 85.520 eurórért kelt el, a vevő ismeretlen. Jó üzlet, kérdés kinek?

Két évvel az elbocsájtások után, 2015-ben az egykori alkalmazottak még mindig nem kapták meg elmaradt béreiket, de a felszámolóbiztos ígéri, 30 napon belül fizet.

A Nethuszár magukat megnevezni nem kívánó forrásoktól úgy tudja, a mai napig nem rendeződött megfelelően az elmaradt bérek kérdése, volt, aki el sem ment felvenni, mások pedig azóta elhunytak, miközben egy fillért sem láttak a jogos bérükből. A történet talán legdurvább része a pitiánerség: a Bige Holding összesen 49.357 lejjel tartozik mintegy kilencven személynek – a legkisebb összeg 350, a legnagyobb 1.500 lej, sem akkoriban, sem most nem számított olyan csillagászati összegnek, amit ne lehetne kifizetni – különösen, ha az ember nem is olyan rég hosszabbította meg az 1.500.000 lejes hitelét a BRD banknál, ugye? Az akkori árfolyamon nagyjából 11.000 eurónyi összeg nem valószínű, hogy megterhelte volna a Bige család zsebét, annak fényében biztosan nem, hogy a közeli Kommandó településen villát tartanak fent, helikopterleszállóval, ahogy az dukál.

Amire szavak sincsenek

A Bige Holding erdélyi kalandozásainak legsúlyosabb következménye a Kovászna megyei gyerekeket érintette: 2013. áprilisától a MOPACO nem tudta teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettséget, miszerint az iskolai tej és kifli programhoz szükséges kifliket előállítja. Kisiskolások ezrei, szerte Kovászna megyéből, hónapokig csak tejet kaptak, kifli nélkül, a megyei tanácsnak 2013. szeptemberére is csak nagyon nehezen sikerült új beszállítót találnia. Az elmaradt kiflik miatt senki sem kárpótolta a nebulókat.

Érdekes, legalábbis elgondolkodtató az, hogy végül is miért ment csődbe a MOPACO, ahogy az is felvethet nem szokványos kérdéseket, hogy miként lehetett a leépítések bejelentése előtt egy héttel áttenni a cég vagyonát egy másik cégbe? Adósság fejében? Mégis, kinek tartoztak, hogy ennyire sürgősen kellett törleszteni? Hát épp a MOPACO tulajdonosának, a Bige Holdinghoz tartozó NZRT-TRADE Kft.-nek! Akárhogy is, mire a csődeljárás elindul, addigra szentgyörgyi kenyérgyár ingatlanvagyonának jelentős része átkerült a nyíregyházi Bige Holdinghoz tartozó cég tulajdonába, utánuk pedig az özönvíz.

Azaz, majdnem: a Bige-klán ugyanis mai napig hazajár Kovászna megyébe, Kommandón igazi villát építettek maguknak, elvadászgatnak a környéken, ha nagy hó van, akkor sem kell kínlódniuk egy Daciában, mert a helikopterük felviszi őket a legmagasabban fekvő székely falucskába, a villához pedig helikopterleszálló is tartozik, aggodalomra tehát semmi ok, az ügy még mindig nem zárult le, a MOPACO továbbra is felszámolás alatt áll, a következő tárgyalásra 2022. január 21-én kerül sor.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.