Egy haiti bűnbanda legalább 110 embert gyilkolt meg boszorkányság címén
Legalább 110 embert öltek meg egy bűntető akció során, amely egy helyi geng vezetője gyermekének állítólagos szemmel verése miatt indult a haiti főváros, Port-au-Prince közelében.

Ezt a Reuters jelentette hétfőn egy helyi emberi jogi szervezetre (RNDDH) hivatkozva. A szervezet szerint a fegyveresek idős emberekre támadtak, akiket a banda egyik főnöke, Monel Felix boszorkánysággal gyanúsít.
A banda tagjai Cité Soleil külvárosát, az ország egyik legszegényebb környékét támadták meg bozótvágó késekkel. Péntek és szombat folyamán legalább 110 embert öltek meg. A Reuters szerint az összes áldozat legalább 60 éves volt. Az ENSZ októberi becslése szerint Felix bandája mintegy 300 főt számlál
A bűnbandák ellenőrzik a haiti főváros és környékének nagy részét. A haiti rendőrséget az ENSZ-misszió keretében működő külföldi rendőri erők segítik a bűnözői csoportok elleni harcban. Eddig azonban nem értek el jelentős sikereket.
Haitit súlyos humanitárius válság sújtja, amelynek fő oka az évek óta tartó bandák közötti erőszak. Ez több mint 700 000 embert tett földönfutóvá és súlyosbítja az amúgy is pusztító szegénységet és éhezést. Az ENSZ szerint a haiti bandaháború idén közel 4 000 emberéletet követelt.