2023. május 24., 11:00

Egy diák okozta a kollégiumi tüzet, amelyben sokan meghaltak

Egy diáklány okozta azt a tüzet, amelynek következtében 19 tanuló életét vesztette a guyanai Mahdi városban egy kollégiumban - közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden.

19 halott
A kollégium maradványai
Fotó: TASR

A bejelentés szerint a hétfő hajnalban pusztító tüzet a kollégiumban lakó egyik diáklány gyújtotta meg mérgében, miután az egyik tanár elkobozta a telefonját.
A tűzvészben elhunytak többsége őslakos lány volt, nagyobb részük már a helyszínen meghalt.
A Guyana középső részén fekvő Mahdi polgármestere, David Adams a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy a fiatal lányt "érintettnek" tartják az ügyben. Hozzátette, hogy a diáklány nem sérült meg a tűzvészben, de arról nem tudott nyilatkozni, hogy őrizetbe vették-e. A rendőrségi közlemény sem említi a lány letartóztatását.

Néhány diák a nyomozók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a tűz idején sikoltozásokra ébredtek fel, a lányok mosdója felől gomolygó füstre és lángokra lettek figyelmesek.

A katasztrófa halálos áldozatai közül hat lány holttestének vizsgálatát elvégző hatósági orvosszakértő jelentése szerint a diákok füstmérgezésben, valamint súlyos égési sérülések következtében vesztették életüket. További tizenhárom tanuló holttestét DNS-vizsgálatra a fővárosba kellett szállítani.
A tragédiát követően közel 30 gyermeket szállítottak kórházba különböző sérülésekkel.

Guyana oktatásügyi minisztere, Priya Manickchand a Reuters hírügynökségnek elmondta, vizsgálják azokat az állításokat, hogy a kollégiumot nem szerelték fel modern tűzjelző rendszerrel, és a diákok korábban nem vettek részt tűzvédelmi oktatáson.

Az érintett tanulók családjának égési sérültekkel foglalkozó specialisták, pszichiáterek és más egészségügyi szakemberek is segítséget nyújtanak - tette hozzá Manickchand.

A tűzvész legfiatalabb halálos áldozata a kollégium gondnokának ötéves fia volt. Az összes többi áldozat lány volt, köztük testvérek és ikertestvérek is.
A dél-amerikai ország elnöke, Irfaan Ali az áldozatok családjaival is találkozott hétfőn, és bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.