Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt
Dróntámadás érte Ománt vasárnap, miközben az Ománi-öböl térségében egy olajszállító tartályhajót is támadás ért a partok közelében - közölték hivatalos szervek.
Az ománi tengerbiztonsági központ tájékoztatása szerint a Palau zászlaja alatt közlekedő Skylight olajszállító hajót mintegy öt tengeri mérföldre támadták meg Omán északi részén, a Muszandam-félsziget közelében.
A kormány elítélte a támadást, és közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz az ország és lakosai biztonságának garantálása érdekében. A hatóságok nem közölték, ki állhat az akció mögött.
Ezek voltak az első ilyen jellegű támadások Omán területén azóta, hogy Izrael és az Egyesült Államok szombaton légicsapásokat indított Irán ellen. Ezt követően Teherán több amerikai katonai támaszpontot támadott a térségben. A Perzsa-öböl körzetének arab államai - köztük Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Kuvait - iráni támadásokról számoltak be.
Omán területén nincsenek amerikai katonai támaszpontok, ugyanakkor egyes kikötőit - köztük a dukmit - az amerikai hadsereg is használhatja. Az ország korábban közvetítő szerepet vállalt az Egyesült Államok és Irán közötti, közvetett tárgyalásokon az atomvita rendezéséről.