2021. július 16., 19:00

Donald Tusk hazatér: de kérnek-e belőle a lengyelek?

Az Európai Néppárt elnöke a múlt héten bejelentette, hogy távozik a posztjáról. Döntését azzal indokolta, haza kell mennie, és Lengyelországnak szeretne segíteni. Donald Tusk pártja, a Polgári Platform (PO) támogatottsága rekordalacsony. Vajon tényleg Tusk lenne a lengyelországi ellenzék megmentője?

Tusk

Donald Tusk kétségkívül tapasztalt politikus: 2003–14 között volt a PO elnöke. Ráadásul 2007-től 2014-ig Lengyelország kormányfője is volt. 2015-ben a Polgári Platform azonban elbukta a választásokat, így Tusk átnyergelt az Európai Parlamentbe. A volt lengyel miniszterelnök nagy utat járt be, előbb az Európai Tanács elnöki posztját töltötte be, majd az Európai Néppárt elnöke lett. Mondani sem kell, ebben az időszakban mérgesedett el a helyzet a néppárton belül, és bizony a magyar kormányt is élesen bírálta Donald Tusk.

A lengyel politikus régebben jó kapcsolatokat ápolt a Fidesszel, de amióta a néppárt élére került, azóta egyre inkább az európai kulturális baloldal narratívájával azonosult. Kritikusan lépett fel Magyarországgal szemben, sőt a jogállamisági mechanizmust is indokoltnak tartotta, amely Magyarországot, de saját hazáját, Lengyelországot is büntetné.

Ebből is látszik, milyen nagy a megosztottság a lengyel belpolitikában.

A jelenlegi koalíció legerősebb ereje, a Jog és Igazságosság (PiS) szilárd választói bázisra támaszkodhat, ám a lengyel kormány számos kérdésben nem teljesen egységes.

Az ellenzéki pártok arra játszanak, hogy felnagyítsák a kényes kérdéseket, és rendszerint beleállnak a kultúrharcba. A PIS legnagyobb ellenfele az ellenzéki PO, amely olyan témákban bírálta a vezető kormánypártot, mint az igazságügyi reform, illetve az abortusztörvény szigorítása.

A kultúrharcba az ellenzék az Európai Uniót is bevonja, csakhogy ez még mindig nem elég, hiszen a lengyel emberek bizalmát is meg kellene szerezni, az pedig láthatóan kemény diónak bizonyul.

A PO támogatottsága az elmúlt hónapokban nagyon visszaesett, a visszatérő Donald Tusktól várják a zuhanás megállítását.

A lengyel ellenzék érzi, hogy a soron következő parlamenti választásokat ismét az újabb pártelnöki ciklust vállaló veterán politikus, Jarosław Kaczyński pártja, a PiS nyerheti meg. Ezért próbálkoznak olyan eszközöket bevetni, amelyekkel mobilizálni tudják az ellenzéki választókat.

Donald Tusk tagadhatatlanul karizmatikus személyiség: tapasztaltságában, felkészültségében és tenni akarásában bízik a Polgári Platform. Kérdés azonban, hogy Tusk személye önmagában elég-e az áttöréshez.

A jövő évi lengyelországi parlamenti választás várhatóan nagyon kiélezett lesz, mivel Tusk visszatérése még inkább megosztja majd a lengyel társadalmat. A választási kampány durvaságát vetíti előre Donald Tusk legutóbbi éles kijelentése, miszerint Lengyelországot meg kell szabadítani az ördögtől.

Bár a lengyel miniszterelnököt Mateusz Morawieckinek hívják, Tusk valójában Jarosław Kaczyńskinak, a PiS újraválasztott elnökének üzent. A lengyelországi voksolás tehát a politikai táborok vezetőinek személyes mérkőzéséről is szól: a nemzeti konzervativizmus képviselője, Jarosław Kaczyński, és a polgári-liberális Donald Tusk állnak majd egymással szemben. Az európai kitérő után Tusknak persze nem lesz egyszerű harcba szállnia. Főleg úgy, hogy az ellenzéki térfélen egyre erősödnek a PO versenytársai.

Megjelent a Magyar7 2021/28. számában. 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.