Donald Tusk is az illegális migrációtól védené Lengyelországot, de a Fehéroroszországból érkezőtől
Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie, a Fehéroroszországból érkező illegális migráció kivédése érdekében pedig megkezdte teljes keleti határszakaszának további megerősítését - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök szombaton a lengyel-fehérorosz határnál.

A kormányfő a határtól mintegy 40 kilométerre fekvő Karakule faluban látogatta meg a határőrség és a hadsereg egységeit, miután jelentések érkeztek arról, hogy a fehérorosz titkosrendőrség több száz migránst szállított a lengyel határra, hogy összehangolt átkelési kísérlettel nyomás alá helyezzék a lengyel határvédelmet.
amely társszervezője ennek a gyakorlatnak a lengyel határon” - fogalmazott.
Szerinte Lengyelországnak az Aljakszandr Lukasenka vezette fehérorosz rezsim szervezésében a keleti határra nehezedő nyomás mellett a növekvő orosz fenyegetés, valamint a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt is meg kell erősítenie határvédelmét.
Tusk elmondta továbbá, hogy
az illegális határátlépési kísérletek száma napról napra emelkedik,
de Lengyelország számított erre, így a határmenti védművek korszerűsítésére irányuló munkálatok már megkezdődtek, az erődítéseket pedig a tervek szerint több lépcsőben építik ki a keleti határszakasz teljes hosszában.
Részleteket ugyan nem közölt a tervezett intézkedésekről, illetve az erre elkülönített pénzforrásokról, de közölte, hogy
amikor Lengyelország biztonságáról van szó, akkor „nincsenek korlátok”.
A kormányfő emellett reményének adott hangot, hogy az Európai Unió is hozzájárul a saját keleti határának megerősítését illető költségek fedezéséhez.
Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt, hogy a migrációs válság megszervezésével torolja meg azokat a nyugati szankciókat, amelyeket a 2020. augusztusi, vitatott elnökválasztást követő tiltakozások elfojtása miatt hoztak. Lukasenka mindezt tagadja.