Donald Trump szerint Irán tárgyalni akar
Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat javasolt, miután azzal fenyegette meg az Iszlám Köztársaságot, hogy csapást mér az ottani tüntetőkkel szembeni véres fellépésre válaszul - mondta az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén újságíróknak vasárnap.
Eközben a tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.
Donald Trump azt mondta, hogy "a hadsereg vizsgálja a helyzetet, és néhány nagyon komoly lehetőség is szóba került." Amikor Irán esetleges megtorlásáról kérdezték, azt mondta:
- mondta Donald Trump, aki szerint Irán tárgyalni akar.
Az amerikai elnök hangsúlyozta:
Irán egyelőre nem közölt semmit arról, amiről az amerikai elnök beszélt.
Az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) szerint a közel két hete tartó tüntetések során legalább 544-en vesztették életüket, 496 tüntető és 48-an a biztonság erőktől, míg az őrizetbe vettek száma meghaladja a 10 ezer 600-at A csoport, amely egy iráni aktivista hálózatra támaszkodik tudósításai során, a múltbeli zavargások során pontos adatokat szolgáltatott.
Az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén arra a kérdésre, hogy ellátogat-e Venezuelába, azt felelte, "azt hiszem, valamikor". Egyben bejelentette, hogy valószínűleg január 13-án vagy 14-én találkozik Maria Corina Machado Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki vezetővel. Donald Trump egy Grönlanddal kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha nem foglaljuk el Grönlandot, Oroszország vagy Kína fogja, és ezt nem fogom megengedni.
- tette hozzá.