2025. december 2., 20:21

Donald Trump kegyelmet adott az Egyesült Államokban elítélt hondurasi exelnöknek

Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott Juan Orlando Hernández volt hondurasi államfőnek, akire tavaly kábítószer-kereskedelem és lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt 45 évi börtönbüntetést szabott ki egy amerikai bíróság; a hírt Hernández felesége jelentette be kedden.

Ana García a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta: férje már elhagyta a börtönt, hírügynökségek pedig az amerikai szövetségi börtönnyilvántartás adatai alapján azt jelentették, hogy az egykori elnök hétfőn szabadult.

Az elnöki tisztséget 2014-től 2022-ig betöltő Hernándezt 2022-ben tartóztatták le, nem sokkal azt követően, hogy átadta a hatalmat utódjának, Xiomara Castrónak, majd azzal vádolták meg, hogy több millió dollárt fogadott el drogcsempészektől cserébe azért, hogy biztosítsa az Egyesült Államokba szánt kokainszállítmányok útját, és hivatali ideje alatt az ő megvesztegetése révén több tonna kokain érkezett Hondurasba légi és tengeri úton Kolumbiából és Venezuelából.

Trump korábban azt mondta, hogy elődje, Joe Biden és az akkori vezetés "csapdát állított" Hernándeznek.

Megosztás
Címkék