2025. október 20., 15:15

Donald Trump: A tűzszünet továbbra is érvényben van Gázában

A tűzszünet továbbra is érvényben van a főként palesztinok lakta Gázai övezetben - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint vasárnap.

Donlad Trump
Fotó: TASR/AP
Igen, érvényben van

- mondta Trump újságíróknak az elnöki repülőgépen.

Az izraeli hadsereg előző napi közlése szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei Rafahnál többször is megtámadták az izraeli erőket, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszüneti megállapodást, amelynek kidolgozásában az amerikai kormányzatnak főszerepe volt.

Válaszul a hadsereg légicsapásokat mért a szélsőségesekre, de este bejelentette, hogy továbbra is betartja a megállapodást. Ez volt az első nagyobb mértékű erőszak a fegyverszünet október 10-i hatálybalépése óta. Donald Trump a Hamász műveleteiről úgy nyilatkozott, hogy a helyzet "elég zavaros volt".

Hozzátette: "úgy véljük, hogy a vezetők valószínűleg nem vettek részt benne."

A Hamász vasárnap közleményt adott ki, amely szerint "nincs tudomása" semmilyen rafahi összecsapásról, és továbbra is elkötelezett a tűzszüneti megállapodás betartása mellett a Gázai övezet teljes területén.

Megosztás
Címkék