Dél-Koreában új elnököt választanak több hónapig tartó zűrzavar után
Dél-Koreában kedd hajnal óta tart az elnökválasztás. A két favorit az ellenzéki Demokrata Párttól I Dzsemjong, illetve a kormányzó Néphatalom Pártot képviselő Kim Munszu. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a különbség köztük legalább 10 százalékpont az ellenzéki politikus javára.

December 14-én a szöuli parlament megszavazta a Jun Szogjol elnök ellen benyújtott alkotmányos vádemelési eljárást, ezt követően Junt felfüggesztették, az államfő feladatkörét ideiglenesen Han Dokszu miniszterelnökre ruházták.
Még aznap Csve Szangmok dél-koreai gazdasági és pénzügyminiszter, gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes lett az ország új megbízott elnöke és miniszterelnöke.
Újabb fordulatként március 24-én a dél-koreai alkotmánybíróság visszahelyezte a megbízatásából korábban felfüggesztett Han Dokszut a miniszterelnöki posztra, és visszaállította ideiglenes köztársasági elnöki státuszát is.
A keddi szavazást megelőzően május 29-30. között előválasztást tartottak, amelyen a részvételi arány 34,74 százalék volt, azaz 15,4 millió választópolgár élt szavazati jogával a 44,3 millióból.
A keddi urnanyitás utáni első négy órában a részvételi arány elérte a 13,5 százalékot. Az elnökválasztás végeredményét várhatóan szerda hajnalban teszik közzé.