Dél-Korea szükség esetén katonai segítséget is nyújthat Ukrajnának
Dél-Korea katonai segítséget nyújthat Ukrajnának, ha nagyobb támadás éri az ország civil lakosságát - mondta el Jun Szok Jol dél-koreai elnök egy friss interjúban, arra utalva, hogy Szöul túlléphet eddigi álláspontján, amely szerint csak humanitárius és gazdasági támogatást biztosít Ukrajnának.

Az amerikai látogatásra készülő Jun a Reuters hírügynökségnek ebből az alkalomból adott interjújában jelezte: kormánya mérlegeli annak lehetőségeit, miként tudná segíteni Kijevet a védekezésben és az újjáépítésben. Hozzátette:
országa is jelentős nemzetközi segítséget kapott az 1950-53-as koreai háború alatt.
- hangsúlyozta Jun.
A dél-koreai államfő a jövő héten Washingtonba látogat, ahol találkozik Joe Biden amerikai elnökkel a két ország szövetségének hetvenedik évfordulója alkalmából.
Jun Szok Jol elmondta: egyik célja, hogy "kézzelfogható eredményekkel" térjen haza az Észak-Korea jelentette fenyegetés ügyében.
Phenjan az elmúlt időszakban fokozott fegyverkezésbe kezdett, és a múlt héten elindította első olyan interkontinentális ballisztikus rakétáját, amely szilárd hajtóanyaggal működik.
- magyarázta Jun.
- tette hozzá.
A dél-koreai elnök óvatos bírálatot fogalmazott meg Kínával szemben Tajvan ügyében. Szerinte a feszültség azért nőtt a térségben, mert erővel próbálják megváltoztatni a status quót.
- húzta alá Jun.
- mutatott rá.