2023. november 13., 11:44

David Cameron volt miniszterelnököt nevezte ki külügyminiszterré a brit kormányfő

Menesztette hétfőn a belügyminiszteri tisztségből Suella Bravermant Rishi Sunak brit miniszterelnök.

David Cameron
Fotó: TASR/AP

A döntés közvetlen előzményeként heves belpolitikai viták robbantak ki Braverman múlt heti cikke körül, amelyben azt írta, hogy a londoni rendőrség "kivételez" a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek elleni tiltakozó megmozdulások résztvevőivel.

A The Times című konzervatív napilapban megjelent írás közlése után nem sokkal kiderült, hogy

Braverman a nyilvános miniszteri megnyilvánulásokat szabályozó protokollt megsértve nem hajtotta végre azokat a változtatásokat, amelyeket a miniszterelnöki hivatal kért előzetesen a cikk nyelvezetében.

David Cameron volt miniszterelnököt nevezte ki külügyminiszterré  Rishi Sunak brit kormányfő

Cameron 2010 és 2016 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjeként, de a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - népszavazás után lemondott, egyben visszaadta alsóházi képviselői mandátumát is.

Általános meglepetést keltő hétfői külügyminiszteri kinevezése azzal vált lehetővé, hogy III. Károly király a kormány kérésére bárói rangra emelte, így Cameron elfoglalhatja helyét a parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.

A törvényerejű brit politikai szokásjog megköveteli ugyanis, hogy a miniszteri rangú kabinettagok a törvényhozás alsó- vagy felsőházának tagjai legyenek.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.