2022. április 8., 15:01

Dankoék szerint Heger veszélybe sodorta az országot

A parlamenten kívüli SNS lemondásra szólította fel Eduard Heger (OĽANO) kormányfőt, amiért Szlovákia Ukrajnának ajándékozta az S-300-as légvédelmi rendszerét. Az SNS szerint Heger az első szlovák kormányfő, aki közvetlen veszélybe sodorta az országot.

Fotó: TASR

„Ez a legdurvább átverése a lakosságnak, amit csak közjogi méltóság elkövethet. Engedélyezte a több 100 millió eurós S-300-as rendszer Ukrajnába szállítását” - szögezte le a nemzeti párt, amely szerint a rendszer Szlovákia területén kívüli üzembe helyezése sérti az ország nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Ilyen védelmi rendszer elajándékozása akkora kalandorság, amire a kormánynak egyáltalán nem volt felhatalmazása”

- áll az SNS állásfoglalásában.

A kormányfő pénteken jelentette be a légvédelmi rendszer elajándékozását. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy Szlovákia az ukrajnai fegyveres konfliktus résztvevőjévé vált volna. Leszögezte, hogy Szlovákia védelme továbbra is biztosított, és a következő napokban tovább erősítik a szövetségeseinktől kapott kiegészítő rakétavédelmi rendszerrel.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.