2023. augusztus 4., 09:55

Dánia szigorítja a határellenőrzést a Korán-égetések miatt

A dán hatóságok szigorítják az ország határainak ellenőrzését az elmúlt időszakban történt Korán-égetések miatt, amelyek hatással vannak a közbiztonságra is - jelentette be a dán igazságügyi minisztérium csütörtökön. Svédország már kedden hasonló döntést hozott.

Oda-vissza hergelik egymást
A Korán egy iráni tüntető kezében
Fotó: TASR

Iszlámellenes aktivisták Dániában és Svédországban is elégették és megrongálták az iszlám szent könyvének több példányát az elmúlt hónapokban, amely felháborodást és tiltakozáshullámot váltott ki a muzulmán világban, amelynek során azt követelték, hogy a Stockholm és Koppenhága tiltsa be a Korán-égetést.

A dán hatóságok a mai napon arra a következtetésre jutottak, hogy immár szükség van arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk annak ellenőrzésére, hogy ki lép be Dánia területére, annak érdekében, hogy a jelenlegi konkrét fenyegetésekre válaszolni tudjunk"

- fogalmazott a dán igazságügyi tárca közleménye.

A szigorított határellenőrzés először csak augusztus 10-ig lesz hatályban. "Az elmúlt időszak Korán-égetései, ahogy a biztonsági rendőrség is megerősítette, hatással voltak a mostani biztonsági helyzetre" - közölte Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter közleményében.

A Dániába érkezők alaposabb és gyakoribb ellenőrzésével járó szigorított határellenőrzésre vonatkozó döntést Koppenhága azt követően hozta meg, hogy Stockholm már a hét elején hasonló intézkedés mellett döntött.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kedden bejelentette, hogy Stockholm a biztonsági és határellenőrzések fokozásáról döntött, miután a Korán-égetések miatt több fenyegetés érte Svédországot. Mindkét kormány elítélte a Korán-égetéseket, és bejelentették, hogy új jogszabály elfogadását fontolgatják, amelyekkel megakadályozhatják a hasonló eseteket. A javaslat bírálói szerint azonban egy ilyen döntés korlátozná a szólásszabadságot, amelyet mindkét ország alkotmánya erőteljesen védelmez. A muzulmánok a Korán példányaira szó szerint Isten szavaként tekintenek, és az iszlám szent könyvének tényleges vagy csak állítólagos megszentségtelenítése gyakran indít el tiltakozáshullámot a muzulmán világban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.