Dánia jogi megoldást keres a Korán-égetések megakadályozására
A dán kormány jogi megoldást keres arra, hogy elejét vehessék a külföldi nagykövetségek előtti Korán-égetéseknek - közölte vasárnap Lars Lokke Rasmussen a DR közszolgálati rádió műsorában.

"Ezek az égetések néhány személy mélyen sértő és felelőtlen cselekedetei. Ez a kisszámú ember nem képviseli azokat az értékeket, amelyekre a dán társadalom épül" - jelentette ki Rasmussen.
- hangsúlyozta a külügyi tárcavezető.
Dánia és Svédország az utóbbi hetekben a nemzetközi figyelem és bírálatok kereszttüzébe került iszlámellenes megmozdulások és Korán-égetések miatt. Koppenhága és Stockholm is elítélte ugyan a szent könyvek elégetését, de a szólás és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva nem tudta azoknak elejét venni. Ezek az incidensek erőszakos megmozdulásokat provokáltak ki muszlim országokban.
Rasmussen vasárnapi nyilatkozatában közölte: függetlenül attól, hogy milyen intézkedést fogadnak el, annak összhangban kell lennie a dán alkotmány által védett szólás és véleménynyilvánítás szabadságával, amelyet nagyon tágan értelmeznek Dániában.