Csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban
Az első negyedévben 19 800-zal 10,896 millióra csökkent a lakosság száma Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (ČSÚ) pénteken Prágában.
A lakosság csökkenése annak következménye, hogy az elhunytak száma magasabb az újszülöttekénél, illetve a kivándorlóké a bevándorlókénál - mutattak rá a statisztikusok. Az év első három hónapban mintegy 36 500 ember hagyta el Csehországot, míg a bevándorlók száma 29 200 volt. Emiatt a lakosság száma 7300-zal lett alacsonyabb.
Az anyák általában idősebbek, mint a korábbi években, a most szülő anyák legtöbbje 31-32 éves volt.
Hasonlóan a korábbi időszakokhoz az országot elhagyók többségét azok az ukránok tették ki, akiknek március végén lejárt a tartózkodási engedélyük"
- mondta Michaela Němečková, a ČSÚ statisztikusa újságíróknak a sajtótájékoztatón. Éves összehasonlításban a kivándorlók száma 1700-zal, a bevándorlóké pedig 5900-zal volt magasabb, mint 2025 elején.
Az első negyedévben 3100 házasságot kötöttek Csehországban, három százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A házasságok száma már negyedik éve csökken Csehországban. A válások számát a statisztikusok nem közölték, arra hivatkoztak, hogy az illetékes igazságügyi tárca nyilvántartása nem volt teljes.